Szerdán, néhány perccel negyed 11 után megérkezett a Pfizer-BioNTech koronavírus-vakcináit szállító autó a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórházba – jelentette az M1 helyszínen tartózkodó …
2020. december 30. – Az ezredforduló legnépszerűbb tévéműsorainak egyike volt az RTL Klubon futó szórakoztató közéleti vitaműsor, a Heti Hetes. Az egykori szereplőkkel forgatott visszaemlékezés …
Tovább bővíti a kormány a falusi CSOK-kal érintett települések listáját, így januártól már 2678 településen lesz elérhető ez a támogatási forma. A Miniszterelnökség tájékoztatása szerint …
Frissítésen esik át a csatornakínálat a UPC Direct szolgáltatónál, ahol közleményük szerint 2021 januárjában 16 új csatornával bővítik a kínálatot, amelyek közül több HD minőségben érkezik. Persze …
Földrengést lehetett észlelni Magyarország dunántúli megyéiben kedden a déli órákban, amelynek epicentruma az első beszámolók szerint Horvátországban lehetett, ahol sajtóhírek szerint 6,3-as erősségű lehetett a …
Hétfőn 6000 ampullányi orosz vakcina érkezett Magyarországra – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter hétfő délután a Facebook-oldalán. Szijjártó Péter közölte: a korábbi megállapodás alapján …
Egy húszéves német pilóta mintegy 200 kilométert repülve egy óriási fecskendőt rajzolt az égre, amelynek célja az volt, hogy emléket állítson annak, hogy elindult Európában …
A 2021. évi hivatalos munkarendbe a korábbi éveknél kevesebb áthelyezett munkanappal kell számolniuk a munkaadóknak és a munkavállalóknak, de persze az is könnyen előfordulhat hogy …
Mint arról beszámoltunk, hajnalban Hegyeshalomnál érkezett hazánkba az első adag Pfizer-BioNTech által gyártott vakcina szállítmány, amit aztán a Dél-Pesti Centrumkórházba szállítottak. A rendőri felvezetéssel felkísért hűtőautót …
Az első oltóanyagszállítmány szombaton reggel 6 órakor lépte át a hegyeshalmi határt. Onnan rendőrségi felvezetéssel viszik tovább. A Pfizer-BioNTech vakcinából elsőként a Dél-Pesti Centrumkórházba, …
Oldalunkon cookie-k előfordulhatnak, használatuk a reklámok preferálásához járul hozzá és segít a statisztikák vezetéséhez, összhangban az európai általános adatvédelmi rendelettel. Oké!Tudd meg mi ez ...
Adatvédelmi és cookie-s irányelvek
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.