A személyi állomány és a fogvatartottak egészségének megóvása érdekében 2021. november 8-tól ideiglenesen újra szünetel a látogatófogadás a hazai büntetés-végrehajtási intézetekben és intézményekben. – tájékoztatta …
Az elmúlt évtizedben országosan hatezer kilométernyi útszakasz újult meg, az idén pedig ezer kilométer felújítását tervezték, de már több mint 1200 kilométeren eljutottak legalább a …
Jelentős előrehaladást ért el a jövő évi bérmegállapodás részleteinek kidolgozásában a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma 2021. november 3-án, Budapesten; a felek a …
November 1-től az osztrák utakon ismét kötelező a téli gumi használata, így hétfőtől a 3,5 tonna alatti személy- és kisteherautóknak már ezeknek megfelelve közlekedhetnek szabályosan …
2021.11.02-től (keddtől) további 194 fővel bővítik a katonai létszámot hazánk kórházaiban ( országosan 75 kórház érintett ), hogy segítsék a koronavírus-járvány elleni védekezés során az …
A koronavírus elleni első két oltás rendkívül fontos, hiszen nagyjából a tizedére, huszadára tudja csökkenteni a kórházba kerülés, a súlyos lefolyású megbetegedés valószínűségét – mondta …
A kormány döntése értelmében a munkaadók előírhatják a koronavírus elleni védőoltást a munkavégzés feltételeként, ha a dolgozók biztonsága ezt kívánja – jelentette be Gulyás Gergely …
Átadták csütörtök délután az M80-as autóút Körmend-Rábafüzes közötti, nettó 62 milliárd forintos uniós forrásból megépített 28,8 kilométer hosszú szakaszát, melyen Vasszentmihálynál felépült Magyarország egyik leghosszabb, …
Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) miniszterhelyettese számolt be arról, hogy kísérleti jelleggel világító útburkolati jelek festése kezdődik meg a Magyar Közút kezelésében …
A rezsiharc eredményét meg kell védeni – hangoztatta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A miniszterelnök beszélt arról is, …
Oldalunkon cookie-k előfordulhatnak, használatuk a reklámok preferálásához járul hozzá és segít a statisztikák vezetéséhez, összhangban az európai általános adatvédelmi rendelettel. Oké!Tudd meg mi ez ...
Adatvédelmi és cookie-s irányelvek
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.