Itt mérnek szeptemberben Sopronban és környékén / Trafi naptár
Sopronban is több helyen jellemző, hogy önkéntes autóversenyzők próbálják a Forma1 pilótáit utánozni, és ezzel veszélybe sodorják nem csak saját, de más emberek életét is. …
Sopronban is több helyen jellemző, hogy önkéntes autóversenyzők próbálják a Forma1 pilótáit utánozni, és ezzel veszélybe sodorják nem csak saját, de más emberek életét is. …
Miközben a közutakon hatalmas a forgalom városunkban és valóban megérett, hogy végre elkészüljön az a bizonyos gyorsforgalmi, a légterünkben is óriási tülekedés alakul ki időnként. …
Az országos tisztifőorvos az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján, figyelembe véve az Országos Közegészségügyi Központ ajánlását 2015. augusztus 29. (szombat) 00.00 órától szeptember 1. (kedd) …
Elkészült a „CONTROL” című balesetmegelőzési film, aminek az a célja, hogy felhívja a motorosok figyelmét arra, hogy érdemes betartani a közlekedési szabályokat, hiszen így jelentősen …
Pénteken, azaz holnap megkezdődik a szeptember végéig tartó kivitelezés a területen, amely során új játszóparkot alakítanak ki a megújuló Erzsébet kertben a gyerekeknek. Amíg tart …
Ismét a kedvenc repülőgépünk körözgetett Sopron felett és most sem sétarepüléseket végzett és nem is légi fotókat készített a google-nak, hanem szokás szerint a szúnyogellenes …
Mint arról a Cyberpess beszámolt, az Ötvös utcában is újraaszfaltoznak egy szakaszt, így fennakadásra lehet számítani, nem csak a csúcsidőben. Aki egy hosszú, visszaemlékezésekkel teli, …
A városban több helyen előforduló problémára hívta fel figyelmünket egy kedves soproni hölgy, amivel talán csak akkor találkozik az ember, ha maga is babakocsival szeretne …
Útfelújítási munkálatok miatt az Ötvös utca 12. – Várkerület közötti szakaszon, illetve a Magyar u. – Kőszegi u. – Győri úti lámpás csomópontnál félpályás útlezárásra …
A Jobbik soproni szervezete már többször jelezte a város jegyzői hivatalának, hogy nem megfelelő az Ágfalvi úti „munkásszállón” a hulladék gyűjtése és tárolása. Az üzemeltető …
Copyright © 2026 | cyberpress.hu | RSS