Megdöbbentő esemény történt Petőházán, ahol egy ismeretlen elkövető vagy elkövetők ellopták a Betlehemből Jézus szobrát. Most összefogtak a helyi vállalkozók és pénzdíjat is felajánlanak annak, …
Még az év elején egész pontosan februárban történt, hogy egy filmforgatás miatt egész meglepő színekben, feliratokban és jelképekben „úszott” Sopron belvárosa. Bizony, arra gondolunk, amikor …
A családok átmeneti otthona olyanoknak nyújt támaszt, akik nehéz körülményeik vagy krízishelyzet miatt kérték befogadásukat az intézménybe. A kisgyermekes családoknak öröm és egyben hasznos segítség …
A fényszennyezés elleni küzdelemben élen jár az osztrák főváros: 2020-ig a közvilágítás teljes hálózatán LED égőkre cserélik ki a fényforrásokat. Folyamatosan figyelik a fényszennyezés mértékét, …
Hátrányos helyzetű gyermekek látogattak a Váci Fegyház és Börtönbe, ahol a fogvatartottak adakozásának köszönhetően átvehették a „Mikulástól” az ajándékokat. Évek óta – a karácsonyi ünnepekre …
Csodálatos élményben volt része mindazoknak, akik 2017. december 9-én ellátogattak a soproni Evangélikus templomba. A „Fidelissima” Alapítvány és a Fidelissima Vegyeskar által szervezett jótékonysági hangversenyen …
A viharos, szeles időjárás miatt jelentős problémákkal kell szembenézni Siegendorf környékén, a B16-os főútra az egykori cukorgyár tetejének elemei zuhantak. A folyamatosan hulló épületdarabok miatt …
Harmadik alkalommal került megrendezésre a Jereván lakótelepi Vásársoron a Kocsonyafesztivál, amely évről-évre egyre népszerűbb esemény. A reggeli nyitáskor már nagyon sokan várakoztak a helyszínen, ahol …
A bv. munkatársainak hatékony ellenőrzési tevékenységének köszönhetően javult a felderítés: a tavalyi 1459 illegális mobiltelefonnal szemben idén már 1680 ilyen készüléket találtak a büntetés-végrehajtási intézetekben …
Immár 4. alkalommal látogatták meg az Országutak Lordjai Szent Miklós napján a Soproni Gyógyközpont Csecsemő- és Gyermekosztályának betegeit. Az Egyesület tagjai reggeltől egészen sötétedésig a Sopron …
Oldalunkon cookie-k előfordulhatnak, használatuk a reklámok preferálásához járul hozzá és segít a statisztikák vezetéséhez, összhangban az európai általános adatvédelmi rendelettel. Oké!Tudd meg mi ez ...
Adatvédelmi és cookie-s irányelvek
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.