A doni katasztrófára való megemlékezéseket a környező településeken is méltó ünnepségek keretében tartották meg a napokban. Mindezekhez kapcsolódóan egy emléktúrára is sor került, amely a …
A Készenléti Rendőrség járőrei elfogták a Sopronkőhidai Büntetés-végrehajtási Intézetből megszökött férfit. Ahogy arról korábban beszámoltunk, egy 37 éves férfi, aki a Sopronkőhidai Büntetés-végrehajtási Intézet fogvatartottja …
Van az úgy, hogy hiába minden erőfeszítés nem igazán sikerül megoldást találni egy-egy problémára. Pontosan ilyen a szituáció a Fenyő tér – Besenyő utcai kereszteződésénél, …
Csak úgy repül az idő, amit az is jelez hogy ebben az esztendőben ismét mehetünk a szavazófülkékbe és a számunkra szimpatikus és meggyőző helyi politikusra …
A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete – a kommunikációjuk szerint – megkezdte a felkészülést a sztrájkra. A döntés oka, hogy a kormányt nem …
Negyven éve, 1978. január 6-án érkezett haza Magyarországra a Szent Korona, amelyet 2011 május 30. óta ismét a Magyar Honvédség őriz az Országházban. Legfontosabb nemzeti …
Megdöbbentő tervezettel állt elő az új osztrák kormány, aminek szikrája a hétvégén tartott amolyan elvonulós egyeztetésük után pattant ki és amiről elsőként a Der Standart …
Ledöntötték a harkai faluközpontban, a játszótér, az első világháborús emlékmű és a mérlegház szomszédságában nemrégiben állított fa szoboralkotást. A rendőrség garázdaság miatt nyomozni a szilveszterre …
Az ünnepek után, a Sopron Holding Zrt. zöldterület-gazdálkodási divíziója megkezdi a karácsonyfák összegyűjtését azon lakótelepeken, melyeken zöldterületi munkákat végeznek. Az itt lakók „Karácsonyfa gyűjtőhely” táblákkal …
Kismértékben változnak a postai szolgáltatások árai január 16-tól. A Magyar Posta Zrt. 2018. január 16-tól módosítja egyes szolgáltatásainak árait, az átlagos áremelkedés mértéke 3 százalék, …
Oldalunkon cookie-k előfordulhatnak, használatuk a reklámok preferálásához járul hozzá és segít a statisztikák vezetéséhez, összhangban az európai általános adatvédelmi rendelettel. Oké!Tudd meg mi ez ...
Adatvédelmi és cookie-s irányelvek
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.