Országos kisvasút-fejlesztési program indul!
Tízmilliárd forintot fordít a költségvetésből a kormány kisvasutak felújítására 2018 és 2020 között – jelentette be Révész Máriusz kedden Miskolcon, az Északerdő Zrt. fenntartásában lévő …
Tízmilliárd forintot fordít a költségvetésből a kormány kisvasutak felújítására 2018 és 2020 között – jelentette be Révész Máriusz kedden Miskolcon, az Északerdő Zrt. fenntartásában lévő …
Érdekes meglepetéssel találkozhatnak azok, akik a Kópháza – Deutschkreutz közúti határátkelőhelynél közlekednek. A 861-es főút, ami a 84-est köti össze az osztrák határral, jelentős tranzitforgalommal …
Ahol a járulékot fizeti valaki, ott jogosult az ellátásra – ezzel utasította el Marianne Thyssen, a foglalkoztatásért, szociális ügyekért, munkavállalói készségekért és mobilitásért felelős uniós …
Pénteken megérkezett a kecskeméti katonai repülőtérre az a két Airbus A-319 repülőgép amely ezentúl a Magyar Honvédség hadrendjébe áll. A már korábban kiszivárgott információk szerint ezek a …
Szervezeti átalakítások előtt áll a Tesco, új munkakörök jönnek létre, egyesek pedig megszűnhetnek, a vállalat azonban arra törekszik, hogy az érintett munkavállalóinak a cégen belül találjon …
Több helyen lehet olvasni mindenféle információt arról, hogy Urbán Flórián szerepvállalása miatt illetve egész pontosan Ágoston Zsolt távozása miatt áll a bál a SFAC-nál és …
A Magyar Labdarúgó Szövetség a nemzetközi lehetőségeket is kihasználva igyekszik fejleszteni a hazai labdarúgást, hogy minél szélesebb rétegek juthassanak rendszeres játéklehetőséghez. A FIFA-val, vagyis a …
Száz újabb Credo buszt ad át március végéig a regionális közlekedési társaságoknak a gyártó Kravtex-Kühne csoport – tájékoztatta Tormássy Attila, a Kravtex-Kühne csoport marketingkommunikációs vezetője …
Jelentős, összesen közel 340 millió forint értékű iskolafejlesztés valósulhat meg a Soproni Tankerülethez tartozó Sopronhorpácson, Fertődön és Fertőszéplakon. Talabér Jenő, Sopronhorpács polgármestere a bejelentés sajtótájékoztatóján …
Bécsben a város által finanszírozott, ingyenes korrepetáláson vehetnek részt az általános és középiskolás tanulók, valamint kihelyezett oktatóállomásokon kérhetnek segítséget, ha nehézségeik adódtak az otthoni tanulás …
Copyright © 2026 | cyberpress.hu | RSS