Nagyszerű művészettörténeti előadásban volt része a közönségnek Gálos Miklós művészettörténész, muzeológus jóvoltából. A bemutatót az est házigazdája, dr. Krisch András a Soproni Evangélikus Gyűjtemények gyűjteményvezetője …
A Facebook a jövőben ellenőrzi majd a politikai hirdetések feladóinak és a jelentős témák felvetőinek személyazonosságát – jelentette a Facebook-profilján pénteken Mark Zuckerberg, a közösségi …
NépmesePont nyílik szeptembertől a Liszt Központban, ahol csecsemőszínházi foglalkozások, bábelőadások, gyermek és ifjúsági programok is láthatók az elkövetkezendő három évben, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) …
Az Európai Mobilitási Hét díját a 2500 résztvevőből idén a színes fenntartható közlekedési stratégiájáról is ismert Bécs városa nyert el. Az Európai Mobilitási Hét célja …
Az autizmus világnapján, a Ragyogj kéken! kampány keretében világszerte kék fényben világítanak meg ikonikus épületeket, mint például a londoni Big Ben és a New York-i …
Április 1-jétől indul a tavi viharjelzési szezon, amely október 31-ig tart. A balatonihoz hasonló fényjelző lámpák működnek a Velencei-tónál és a Tisza-tónál is. A viharjelzéseket az Országos …
Nagypéntek az egyházi év legcsendesebb napja, amikor Jézus elítélésére, megkínzására, halálára és temetésére emlékeznek a keresztények – olvasható a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) által …
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában két országos útfelújítási program részeként idén mintegy 1200 kilométernyi út teljes körű felújítása indulhat el. A felújítási munkák első …
Életének 75. évében elhunyt Demján Sándor üzletember – közölte a Gránit Pólus az MTI-vel kedden. Demján Sándor a Gránit Pólus Csoport alapító elnöke, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége …
Az Atomerőmű KSC Szekszárd először nyerte meg a női kosárlabda Magyar Kupát, mivel a vasárnapi döntőben meglepetésre legyőzte a címvédő és házigazda Sopront. A soproni fináléban az …
Oldalunkon cookie-k előfordulhatnak, használatuk a reklámok preferálásához járul hozzá és segít a statisztikák vezetéséhez, összhangban az európai általános adatvédelmi rendelettel. Oké!Tudd meg mi ez ...
Adatvédelmi és cookie-s irányelvek
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.