Átfogó rendőrségi kontroll volt Burgenlandban!
A múlt hétvégén – illetve már péntektől – nagyszabású rendőri közúti ellenőrzést tartottak Burgenland területén, amely megdöbbentő eredménnyel zárult. Az osztrák rendőrség munkatársai elsősorban a …
A múlt hétvégén – illetve már péntektől – nagyszabású rendőri közúti ellenőrzést tartottak Burgenland területén, amely megdöbbentő eredménnyel zárult. Az osztrák rendőrség munkatársai elsősorban a …
Az egyik legrangosabb német irodalmi díjban, a Roswitha-díjban részesült 2018. június 30-án Mora Terézia író, forgatókönyvíró és műfordító, aki nem mellesleg soproni kötődéssel is rendelkezik, hiszen …
Idén Zamárdiban, a Strand fesztivál nulladik napján, augusztus 21-én adják át harmadik alkalommal a Petőfi Zenei Díjakat – hangzott el a szervezők sajtótájékoztatóján szombaton Sopronban, …
Nem viccelünk, a 84-es számú főúton csütörtök késő délután olyan telített a forgalom, hogy az arra csatlakozó bekötő utak is lépésben haladnak. Baleset nem történt, …
2018. június 30-án nyitják meg Magyarország harmadik hivatalos Harley Davidson kereskedését és szervizét, Sopronban a Győri úton. Ahogyan arról az üzemeltetők nyilatkoznak, a motorkerékpár szalon …
Napra pontosan egy évvel ezelőtt a reggeli órákban lángra kapott a Fertő tavi nádfedeles cölöpházak közül az egyik épület, ahonnan aztán a lángok tovább terjedtek …
Új temető nyílt az osztrák fővárosban, ahol a gazdik és kedvenceik közös nyughelyre lelhetnek. Az új urnahelyek a Bécsi Központi Temető egy elkülönített részén, a …
Köztudott az a sajnálatos tény, hogy a Soproni VSE labdarúgócsapata a 2017/18-as szezonban elbúcsúzott az NBII-es küzdelmektől, azonban ennél sokkal nagyobb a baj. A bajnokságban …
Újabb elismerésnek örülhetnek a Legendás kártyák alkotói. A MagyarországON Turisztikai Kommunikációs Versenyben bronz minősítéssel jutalmazták az utóbbi két év legjobb belföldi turizmust ösztönző, imázsformáló kommunikációs …
Megjelent magyarul Bruce Dickinsonnak, a heavy metál zene egyik óriása, az Iron Maiden frontemberének önéletrajzi könyve. A Mire való ez a gomb? című 372 oldalas …
Copyright © 2026 | cyberpress.hu | RSS