Barcza Attila (FIDESZ): Az a párt aggódik a közbiztonságért, amelyik az illegálisan érkező migránsok betelepítése mellett kampányol!

Városunk közbiztonságról illetve a Jereván lakótelepi rendőrőrs funkciójával kapcsolatos MSZP-s felvetésekre Barcza Attila a FIDESZ soproni elnöke juttatta el hozzánk sajtóközleményét, amelyben Kalmár István (MSZP) pár elégedett mondatát is idézi.

Barcza
Barcza Attila / cyberpress.hu archívum / fotó: leczovics

Barcza Attila (A FIDESZ soproni elnöke): Belső ellentét az MSZP-ben

Kalmár szerint jó, Széplaki szerint rossz a közbiztonság.

Nehéz értelmezni Széplaki Tamás soproni MSZP elnök mai sajtótájékoztatóját, ugyanis vagy tájékozatlan, vagy szándékosan állít valótlanságot. Nehéz eldönteni melyik a rosszabb.

A Jereván lakótelepen a rendőrségnek továbbra is van irodája, amelyet a szolgálati beosztásnak megfelelően a polgárőrséggel közösen a járőrözések alkalmával jelenleg is igénybe vesz. Szó sincs semmilyen bezárásról.

Széplaki Tamást úgy látszik nem zavarják a tények akkor sem, amikor azt állítja, hogy növekedett a bűncselekmények száma. Nyilván egyetlen bűncselekmény is sok, de a soproni rendőrség komoly eredményeket ért el a közbiztonság területén.

Éppen a közelmúltban tárgyalta a város közgyűlése a rendőrségi beszámolót, amelyből egyértelműen kiderült, hogy Sopronban jelentősen csökkent a bűncselekmények száma és emellett tovább javult a bűnfelderítési mutató is. A Jereván lakótelepen is.

Ha Széplaki Tamás nekünk nem hisz, akkor legalább higgyen saját frakcióvezetőjének. Kalmár István ugyanis nemcsak, hogy megszavazta – egyébként valamennyi ellenzéki képviselővel együtt – a rendőrségi beszámolót, hanem hozzászólásában véleményezte is.

Kalmár Istvánt idézve: „A számadatok magukért beszélnek. A tavalyi évi gyönyörű adatok nemhogy megismétlődtek, hanem javultak. (…) Nagyon sok rendőr van az utcán (…) Megemelem a kalapomat a soproni rendőrkapitányság előtt. Gyönyörűek ezek az adatok.”

Jó lenne, ha az újonnan megválasztott Széplaki elnök az előző elnök Kalmár úrral egyeztetne mielőtt intenzív hazudozásba fog.

Az a párt aggódik a közbiztonságért, amelyik az illegálisan érkező migránsok betelepítése mellett kampányol.

Sopron, 2016.06.17.

cyberpress.hu