Az új látnivaló: Mini Vármegye Makettpark Sopron

2016. április 1-től hivatalosan is fogadja a látogatókat a soproni Mini Vármegye Makettpark, ami a Kossuth Lajos utca végén , mondjuk úgy, hogy az Erzsébet kert és a Déli pályaudvar között található. Egész pontosan  a Full Energy benzinkút területén van, a kávézó melletti részen.  A több mint 30 épületet magába foglaló makettpark igazi kuriózum, hiszen az egykori vármegye legjelentősebb épületeit mutatja be. Az alkotások előtt többnyelvű leírás foglalja össze  az adott épület történelmét, ami nagy segítség lehet mindenki számára, hiszen soha nem elég a környék épületeinek alaposabb megismerése. Az egész miniparkot egy kisvasút pályája öleli körbe, ahol a tervek szerint időnkét egy szerelvény fog zakatolni. Nem feledkeztek el a tervezők arról sem, hogy az egykor itt található fordítókorongot is megmintázzák, talán ezzel is egy kicsit visszaadva a hely egykori hangulatát. A mini Fertő tó partján jelenleg  kishajók horgonyoznak, de információink szerint ezek is cirkálni fognak időnként, ahogy az a való életben is van. Érdekesség, hogy a Déli pályaudvar miniatűr változata előtt állva, a háttérben látható az igazi is, és persze az egykori váltókezelő épületnél szintén így van. Az esti látogatás talán még hangulosabbá teheti az élményt, hiszen apró szolárlámpák  és minireflektorok világítják meg a történelmi épületeket, aminek a varázsa biztos hogy mindenkit magával ragad. A belépő ára 600 forint vagy 2 euro, amit egy automata beléptetőrendszerbe dobhatunk be, így fontos, hogy aprópénzt vigyünk magunkkal, hiszen a papírpénzt nem kezeli a gép. Parkolásra korlátozott számban van lehetőség a park előtt és kerékpártároló is van, így a bringás túrázok is biztonságban tudhatják a kétkerekűeket.

Mini Vármegye Makettpark Sopron / fotó: leczovics

NYITVA TARTÁS:
Április 1-től: 10-19 óráig.
Június 1-től: 10-20 óráig.
Szeptember 1-től – október 15-ig: 10-19 óráig.

HÉTFŐ SZÜNNAP !!!

Belépő: 600 Ft vagy 2 Euró ( Felnőtt, diák, nyugdíjas stb. ) / Aprópénz az automatába!

Csoportos bejelentkezés, buszparkoló biztosítás, idegenvezetés (e-mail):

fullsopron@fullsopron.hu

cyberpress.hu