Az osztrák légierő gyakorlata miatt volt hangrobbanás hallható Sopron térségében

Az osztrák hadsereg légiereje október 24. és november 4. között szuperszonikus tartományban repülve tart gyakorlatot, így az Eurofighter vadászrepülőgépek a hangsebességet is átlépik ebben az időszakban. A műveletre naponta két alkalommal kerül sor 8:00 és 16:00 óra között.

Az Osztrák Szövetségi Hadsereg (Bundesheer) tájékoztatása alapján a 1200 km/ó sebesség feletti repülést 12500 méteres magasság felett végzik, hogy a zajhatást minimálisra csökkentsék. A hangsebesség átlépésekor keletkező robbanásszerű hanghatást a hangsebességnél gyorsabban haladó repülő által keltett hullámok konstruktív szuperpozíciója okozza. Az elfogási manővereket gyakorló pilóták kiképzésében nélkülözhetetlen, hogy valós környezetben gyűjtsenek tapasztalatot. Klaudia Tanner védelmi miniszter kiemelte, olyan időkben mikor Európában háború dúl, különösen fontos, hogy hatékonyan védjék a légteret. Ehhez a szuperszonikus sebességű repülésre és a megfelelő légtérfigyelési forgatókönyvek végrehajtására is szükség van – tette hozzá.

A gyakorlat végzése közben a repülésbiztonság mellett a polgári lakosság biztonsága is fontos, ezért térben és időben is behatárolt a nagy hanghatással járó jelenség. Tirol és Vorarlberg tartományok, valamint a nagyvárosok közvetlen környezetének kivételével Ausztria teljes területén szuperszonikus tartományban gyakorlatozik a légierő, ám a zajszint alacsonyabb szinten tartása érdekében nagy magasságban repülnek. A tervezet szerint 12:00 és 13:00 óra között, valamint hétvégén és ünnepnapokon nem lesznek szuperszonikus sebességű gyakorlórepülések.

Sopronból és környékéről is számtalan olvasói észrevételt kaptunk, hogy hallható volt az erős, robbanásszerű hanghatás. Egyes beszámolók szerint az ablakok, a függöny és a bútorok is megmozdultak a lakásokban, de még a soproni szeizmográf is kilengést mért. Földrengés nem történt, hanem a lenti videóban is hallható jelenség volt érzékelhető:

bundesheer.at nyomán