Az ellenállások miatt csúszik, 2025 őszén indulhat az S4-es bővítése

Évek óta tervben van az S4 gyorsforgalmi út bővítése Ausztriában, a Mattersburg (Nagymarton) – Wiener Neustadt (Bécsújhely) teljes szakaszon biztonsági fejlesztéseket valósítana meg a fenntartó ASFINAG. Az útépítés azonban nem várt akadályokba ütközött, emiatt több éves csúszásba került a projekt.

A 2×2 sávos gyorsforgalmi autóutat fizikai elválasztással bővítik, leállósávot alakítanak ki a balesetveszélyes helyzetek csökkentése érdekében. Emellett a csomópontok, a gyorsító és lassító ágak technikai paraméterein is változtatnak, növelve a sávok szélességét. Az úttesten és a műtárgyakon a javítási és karbantartási feladatokat ejtik meg, illetve szükség esetén a vízelvezető rendszereket is felújítják.

Az út mentén fekvő Sigleß (Siklósd) település önkormányzata ellenben követeléseket támaszt az ASFINAG felé, zajvédő fal felállítását kezdeményezték. Az ellenállás biztosítékaként nem járulnak hozzá az útépítéshez szükséges földterületek átadásához.

A bvz.at megszólaltatta az osztrák állami autópályakezelőt, ahol azt a tájékoztatást adták, a vállalt által kezelt teljes hálózaton egységes szabványok és irányelvek szerint alkalmazzák a zajvédelemmel kapcsolatos intézkedéseket. Az útfejlesztés előkészítése során az ASFINAG a közlekedési zajjal kapcsolatban vizsgálatokat végzett, melyek nem lépik túl a határértéket. Eszerint az autópályakezelőnek nem kötelessége gondoskodni a zajvédelemről. Továbbá nem elhanyagolható tényező az sem, hogy a zajárnyékolók telepítése olyan többletköltséget jelentene a kivitelezés során, melyet a környezeti hatások nem indokolnak. Javaslatuk szerint Sigleß önkormányzata saját erőből megépítheti az védőfalat, amennyiben azt indokoltnak tartják. Hogy végül ezt finanszírozza-e a település vezetése, arról nincsenek információk.

Az ASFINAG álláspontja szerint az S4-es autóút fejlesztéséhez jelentős közérdek fűződik, a közlekedésbiztonság javítása érdekében mindent megtesznek a projekt gyors és hatékony megvalósításáért. Törekednek az érintettek bevonására, a közösségekkel való párbeszédre az érintett ingatlanok kivásárlásának ügyében is.

Az útépítés 2019 óta lóg a levegőben, 2021-ben kormányzati szinten döntöttek arról, hogy a gyorsforgalmi bővítése nem tartozik a környezeti hatásvizsgálat-köteles beruházások hatálya alá. Ez megkönnyítené a beruházás előkészítését, ám a közigazgatási határozattal szemben 15 panaszt kellett kivizsgálni, több bírósági fórumon folytattak eljárást, míg végül tavaly októberben utasították el az utolsó fellebbezést és hagyták jóvá a minisztériumi döntést, mely szerint nem kell környezeti hatásvizsgálatot lefolytatni.

Az építtetők úgy látják, a fejlesztés megindítása várhatóan 2025 őszén lehetséges, a befejezést pedig 2028-ra tervezik.

 

Nyitókép illusztráció! / cyberpress.hu archívum