A Sopron Baskettel ezüstérmes Yvonne Turner lett a női kosárlabda Euroliga elmúlt idényének a legjobb irányítója. A bb1.hu szaklap tájékoztatása szerint a nemzetközi szövetség (FIBA) közönségszavazásán a …
Fa Book néven, okostelefonon futtatható terepi fahatározó alkalmazást fejlesztett ki az Országos Erdészeti Egyesület, az ingyenesen letölthető program 111, a hazai erdőkben előforduló fa- és …
A harmadik helyen kiemelt Babos Tímea, Kristina Mladenovic páros pénteken döntőbe jutott a madridi salakpályás tenisztorna női versenyében. A magyar, francia duó a legjobb négy között döntő …
Győr-Moson-Sopron megyében, közel 52 kilométeren mintegy 5,5 milliárd forint hazai és európai uniós forrásból 25 útszakaszt újítanak fel idén – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. …
Áder János köztársasági elnök hétfőn a Sándor-palotában felkérte az új kormány megalakítására Orbán Viktor kormányfőt, az országgyűlési választáson győztes Fidesz-KDNP-pártszövetség miniszterelnök-jelöltjét, aki a felkérést elfogadta. A …
A nem is olyan régen még az EuroLigában magyar sporttörténelmet jegyző soproni kosárlabdás hölgykoszorú most ismét bizonyította, hogy jelenleg ők a hazai kosárlabdázás királynői, hiszen …
Május közepétől változnak egyes postai díjak, több postai szolgáltatás ára kis mértékben emelkedik, egyes esetekben viszont csökkenni fog a díj – közölte a Magyar Posta …
Az osztrák koalíciós kormány döntött az Ausztriában dolgozó külföldieknek nyújtott családi pótlék árszínvonalhoz kötéséről. Az Európai Unió tiltakozása ellenére a juttatásokat a jövőben annak az …
Új termék, kedvezményes havi motoros e-matrica is vásárolható május 1-jétől, ára bruttó 2500 forint lesz – tájékoztatta a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. az MTI-t. …
A címvédő Sopron hazai pályán magabiztosan legyőzte az alapszakaszelső Szekszárdot vasárnap a női kosárlabda NB I döntőjében, ezzel már 2-0-ra vezet az egyik fél harmadik …
Oldalunkon cookie-k előfordulhatnak, használatuk a reklámok preferálásához járul hozzá és segít a statisztikák vezetéséhez, összhangban az európai általános adatvédelmi rendelettel. Oké!Tudd meg mi ez ...
Adatvédelmi és cookie-s irányelvek
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.