Koronavírus – Operatív törzs: a külföldről érkezőkre tíznapos karantén vár
Budapest, 2020. szeptember 22. kedd, (MTI) – A külföldről Magyarországra érkezőkre a korábbi 14 napos helyett 10 napos karantén vár – mondta a koronavírus-járvány elleni …
Budapest, 2020. szeptember 22. kedd, (MTI) – A külföldről Magyarországra érkezőkre a korábbi 14 napos helyett 10 napos karantén vár – mondta a koronavírus-járvány elleni …
Idén ősztől a 7. osztályos fiúk, illetve szüleik is igényelhetik a humán papillomavírus (HPV) elleni védőoltást – jelentette be az emberi erőforrások minisztere hétfői budapesti …
A szeptember 21-től kötelező, a maszkviselés kiterjesztésére hozott rendelkezések között nincs sok új szabály, de azokat be kell tartani, hiszen szankcióval is jár azok be …
A Sopron Basket pályázhat a női kosárlabda Euroliga átszervezett idényében az egyik csoport küzdelmeinek a megrendezésére. A nemzetközi szövetség (FIBA) csütörtökön közölte, hogy a koronavírus-járvány …
Az országnak működnie kell, úgy, hogy közben fegyelmezetten, a szabályokat betartva védekezik a koronavírus-járvánnyal szemben – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó …
Debrecen és Sopron vezeti a vidéki ingatlanpiaci árlistát az Otthon Centrum legfrissebb felmérése szerint, amelyben a cég elemzői a fővároson kívüli települések téglalakásainak és családi …
Leszállítják a maszk nélkül utazókat szeptember 15-től a Volánbusz és a MÁV-Start járműveiről – tájékoztatta a Volánbusz szerdán az MTI-t. „A hónap közepétől kizárhatóak az …
Látogatási és intézményelhagyási tilalmat rendelt el az országos tisztifőorvos az ország minden szociális intézményében – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kedden. A közlemény szerint …
A tavaszi járványhullám alatt a betegek átlagéletkora 67 év volt, a mostani, őszi hullám alatt viszont 26 év – mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) …
Ismét Veres András győri megyés püspököt választotta elnökévé a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK). Veres András megbízatása újabb öt évre szól. A közlemény szerint az MKPK …
Copyright © 2026 | cyberpress.hu | RSS