Megérkeztek az őstörténeti kalandpark első lakói is Fertőrákosra
A fertőrákosi kőfejtőben nem csak színház lesz hanem látható lesz egy őstörténeti kalandpark is, ahol megelevenedik az egykori Pannon tenger gazdag állat- és növényvilága is. …
A fertőrákosi kőfejtőben nem csak színház lesz hanem látható lesz egy őstörténeti kalandpark is, ahol megelevenedik az egykori Pannon tenger gazdag állat- és növényvilága is. …
A rendőrséghez a közelmúltban több alkalommal jutott el olyan hír a közösségi médiából, illetve az onnan származó értesülésekre hivatkozva, miszerint az ország különböző helyszínein illetéktelenek …
A Soproni Gyógyközpont értesíti betegeit, hogy 2015. május 11-től a Szülészet – Nőgyógyászati Osztály valamennyi járóbeteg ellátó szakrendelése az új diagnosztikai tömb földszintjén fogadja a …
Sopronban is több helyen jellemző, hogy önkéntes autóversenyzők próbálják a Forma1 pilótáit utánozni, és ezzel veszélybe sodorják nem csak saját, de más emberek életét is. …
A két fiatalt a Sopronban szolgálatot teljesítő készenléti rendőrök fogták el. A Soproni Rendőrkapitányság lopás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást egy 19 …
Megújult a Soproni Polgári Lövész Egyesület Új nevet, elnökséget és elnököt is választott tisztújító közgyűlésén a Soproni Polgári Lövész Egyesület. A célok között szerepel a …
A Magyar utcai MSZP pártházban tartott sajtótájékoztatón sok dologra kitért a volt pártelnök, többek közt arra is, hogy a szocialista párt kiáll az mellett, hogy …
Rövid műsorral és virággal köszöntötték Anyák Napja alkalmából a Soproni Gyógyközpont szülészeti osztályán fekvő édesanyákat. Idén 18 kismama szült a jeles nap környékén Sopronban, akiket …
Sopron MJV Közgyűlése úgy határozott, hogy csatlakozik Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöknek a kezdeményezéséhez és a kárpátaljai Csongor település támogatására 5 millió forint támogatást biztosít. A …
Egy olyan embert szeretnék bemutatni nektek, akinek fényképeivel sok helyen találkozhattok, főként a Kisalföld napilapban illetve a lap online oldalán, de mint az MTI külsős …
Copyright © 2026 | cyberpress.hu | RSS