A következő időszak időjárására tekintettel március 16-án véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál. Március 31-ig mérnökségenként még legalább egy, síkosságmentesítésre alkalmas adapterekkel felszerelt …
A legendás Fradi-drukker, a 92 éves Csorba Sándor a Fradi – Bayer 04 Leverkusen Európa Liga nyolcaddöntőjén ünnepelte születésnapját a Puskás Arénában. Hatalmas élményben lehetett …
Az országos versenyfeladat szerint 1848 március 15.-e eseményeit kellett megépíteni a népszerű műanyagjátékból, majd a pályázat mellé csatolni kellett egy kisfilmet is. A helyi kötődésű …
A stagnáló fertőzöttségi adatok és az alacsony kereslet miatt 2023 március 31-e péntekkel bezárólag megszüntetik a koronavírus járvány miatt felállított hét burgenlandi teszt konténert. Az …
Hatodik alkalommal rendezik meg vasárnap délután a Szent Patrik-napi jótékonysági futást a soproni belvárosban. A futók által felajánlott nevezési díjak idén is jótékony célt szolgálnak. …
Templomok elleni támadások veszélyének gyanúja miatt a külügyminisztérium arra kéri a Bécsben tartózkodó magyarokat, hogy figyeljék a rendőrség tájékoztatását, és fokozott odafigyeléssel, óvatossággal járjanak el …
Három éve, egy baráti társaságból alakult a soproni Heyoka Talk zenekar, akik hamarosan újra hazai pályán lépnek majd színpadra, mégpedig a Bugócsigában, ahol egy igazi …
Az idei esztendőben a délelőtti városi ünnepség után a kora esti órákban újra megtelt a Petőfi tér, de ezúttal egy egészen másfajta esemény miatt, mégpedig …
Sopron térségében az elmúlt hetekben két olyan határátlépési pont forgalmát is korlátozták Ausztria részéről, mely nagyban megnehezíti az ingázó munkavállalók mindennapjait. A somfalvai és a …
Az idei évben is színvonalas műsorral emlékezett meg Sopron városa az 1848/49-es forradalom és szabadságharc hőseiről. A hagyományos Petőfi téri helyszínen térzene, fúvósfelvonulás és lovashuszárok …
Oldalunkon cookie-k előfordulhatnak, használatuk a reklámok preferálásához járul hozzá és segít a statisztikák vezetéséhez, összhangban az európai általános adatvédelmi rendelettel. Oké!Tudd meg mi ez ...
Adatvédelmi és cookie-s irányelvek
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.