A mai MSZP-s sajtóanyagra Barcza Attila a FIDESZ Soproni elnöke reagált, melyben rávilágít arra is, hogy a Soproni Gyógyközpontban 8 milliárd forintnyi beruházás valósult meg. …
Az MSZP Sopron és környékének helyi szervezetének sajtóközleményét megkapta szerkesztőségünk is, amely ezúttal az egészségüggyel foglalkozik illetve konkrétan a Soproni Gyógyközpint helyzetével. Széplaki Tamás …
Péntek reggel sajtótájékoztatót tartott az Ágfalvi úti sportlétesítménynél Csiszár Ákos az SC. Sopron elnöke valamint az egyesület szakmai stábja, azzal kapcsolatban, hogy remek hírekkel tudnak …
Soproni Városi Teremlabdarúgó kupa győztese 2016/2017-ben a Nyerges Vendégfogadó FC. Gratulálunk a srácoknak! Szép volt fiúk! NYERGES VENDÉGFOGADÓ FC: Vajda Péter, Szabó Viktor,Török Szabolcs, Vass …
A csatornaépítési munkálatok előrehaladtával szükségessé vált a Felsőbüki Nagy Pál utca egy szakaszának fokozatos lezárása. A Kőszegi úti aluljáró körforgalmától a Vas Gereben utcáig bontják …
Megoldódhat a belvárosi parkolási probléma, ha a terveknek megfelelően megépül a volt IKVA ÁRUHÁZ szomszédságában a hozzávetőleg 200 autó befogadására alkalmas parkolóház. Igaz, ez már …
Mintegy 1,8 milliárd Ft kormányzati támogatásban részesült az elmúlt évben a Soproni Gyógyközpont. Az intézmény az elnyert állami, pályázati forrásokból folytatja korábban megkezdett fejlesztési programját. …
A szigorú tűzvédelmi előírások miatt csak speciálisan kialakított helyen tárolhatók a kerekes járókeretek a bécsi bérházakban. A rollátor-parkolóhelyet az önkormányzatnál kell kérvényezni, aki megkapja, annak …
Még tavaly foglalkoztunk a témával, hogy a Jereván lakótelepi Kodály téren a szép és modern (ráadásul tavaly felújított) játszótér mellett a régi játszi maradványai leginkább …
Oldalunkon cookie-k előfordulhatnak, használatuk a reklámok preferálásához járul hozzá és segít a statisztikák vezetéséhez, összhangban az európai általános adatvédelmi rendelettel. Oké!Tudd meg mi ez ...
Adatvédelmi és cookie-s irányelvek
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.