A Bruckner Borászat Kékfrankosa lett Sopron város Kékfrankosa!
Telnek-múlnak az évek, ami abból is látszik, hogy idén tizenötödik alkalommal tartották meg Sopronban azt a borversenyt, amelyen megválasztják a város hivatalos kékfrankos borát, ami …
Telnek-múlnak az évek, ami abból is látszik, hogy idén tizenötödik alkalommal tartották meg Sopronban azt a borversenyt, amelyen megválasztják a város hivatalos kékfrankos borát, ami …
Olykor előfordul, hogy valamelyik kollégánk a tömegközlekedés fortélyos és élményekkel teli szolgáltatásait veszi igénybe, ahogy történt ez legutóbb is. A történet roppant egyszerű, hiszen egy …
Pusztán csak feltételezzük, hogy a Széplaki Tamás az MSZP Soproni elnöke az alábbi sajtótájékoztatóra ( KATT ) kívánt reagálni pénteki közleményében, azonban kitér egy általunk …
A Soproni Rendőrkapitányság F. Dávid 25 éves helyi lakos ellen járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást. A vizsgálat adatai szerint a …
Remek és egyben független politikai kapcsolataink révén ( Cselekvő Csongor ) sikerült hozzájutnunk végre és kézbe vennünk azt a kiadványt, ami bár elsősorban a budapestieknek …
Folytatódik a víziközmű rekonstrukció Sopronban, a Rákosi úton. Ennek részeként március 6-tól, hétfőtől teljes szélességben lezárásra kerül a Handler Nándor utca és az Ív utca …
Ünnepi műsorral, köszöntőkkel, zászlószenteléssel és időkapszula elhelyezésével köszöntötték csütörtök délután az intézmény Erzsébet utcai épületében azt, hogy városunk egyeteme 2017. február elsejétől ismét a Soproni …
Megmutatjuk mit lehet kezdeni azzal a temérdek pépesített őserdővel amit hetente a postaládánkba kapunk. Bizonyára előfordul, hogy a sok szórólap és kiadvány vagy a térítésmentesen eljuttatott …
Történelmi sikert ért el a Swietelsky-Soproni VSE labdarúgócsapata: a klub történetében most először fordult elő, hogy bejutott a legjobb 8 közé a Magyar Kupában. Skala …
Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata lakossági fórumot tart a Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központ Széchenyi-termében, 2017. március 6-án, hétfőn 17.00 órás kezdettel. A fórum …
Copyright © 2026 | cyberpress.hu | RSS