Tragédia is történhetett volna …
Hatalmas méretben omlott le egy Ötvös utcai önkormányzati ingatlan koszorúja a napokban. Fotó: KG
Hatalmas méretben omlott le egy Ötvös utcai önkormányzati ingatlan koszorúja a napokban. Fotó: KG
Május 6-án 14 óra 35 perc körül a 84-es számú főúton Nagycenk irányából, Sopronkövesd felé közlekedett egy személygépjármű vezetője, aki a 103-as km-nél áttért a …
A police.hu-n megjelent közlemény szerint ismeretlen személyek 2016. október 20-án 15 óra 23 perckor – majd azt követően még három különböző időpontban – egy soproni …
Május ötödikén 18 óra 30 perc körüli haladt egy személyautós a 85-ös számú főúton Sopron felé. Az 53-as kilométernél, Petőháza közelében áttért a menetirány szerinti …
Az M85-ös út projekthez szervesen kapcsolódik a Sopron észak-nyugati elkerülő út is, mely nevéhez hűen a városon áthaladó forgalmat tehermentesítené. Évtizedes álom városunkban egy észak …
2017. Május 4-én, Budapesten a Corner Rendezvényközpontban kihirdették az idén először megrendezett Tourism Social Media Awards (TSMA) verseny eredményét, amelyben a Hotel Sopron a Social …
Baráti, bemutatkozó látogatáson járt Sopronban Nguyen Thanh Tuan, Vietnám magyarországi nagykövete és küldöttsége. A delegációt dr. Simon István alpolgármester fogadta a városházán, aki a város …
Egy 40 éves török férfi kísérlet meg belépni Ausztria területére csütörtökön hamis okmányokkal a Klingenbach (Kelénpatak) határátkelőhelynél. Beutazni akaró férfit az ideiglenesen határrendészeti feladatot ellátó rendőröknek egy magyar személyigazolványt …
Kereskedelmi és program megállapodás született a Rádió 1 és több vidéki rádió között, mondta el élő adásban Sebestyén Balázs műsorvezető. A helyi rádiót üzemeltető társaságokkal …
Megszerezte 11. bajnoki címét az UNIQA Sopron női kosárlabdacsapata, miután az NB I döntőjének negyedik mérkőzésén 26 ponttal legyőzte a Szekszárdot, így 3-1-re megnyerte a …
Copyright © 2026 | cyberpress.hu | RSS