Új útburkolatokat kap a város több helyen !!!
Elkezdődött Sopronban a több ütemből álló útfelújítási program, melynek kereteiben – több ütemben – városunk önkormányzata az elkövetkezendő másfél évben útfejlesztéseket és felújításokat valósít meg …
Elkezdődött Sopronban a több ütemből álló útfelújítási program, melynek kereteiben – több ütemben – városunk önkormányzata az elkövetkezendő másfél évben útfejlesztéseket és felújításokat valósít meg …
A Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság értesíti a lakosságot, hogy 2017. július 12-én 10.00 órakor Mosonmagyaróvár és Fertőrákos, 11.00 órakor pedig Fertőboz településen szirénapróbát tart. A …
Az egykor szebb napokat látott – anno talán kicsit túlreklámozott – Nemzeti Vágta soproni futama üde színfoltja volt a nyári időszaknak, idén azonban hiába kerestük …
A számtalan „nevetős” óriásplakát mellé bizony lassan ideje lesz kitalálni valami egyéb propaganda marketingeszközt is, hiszen valljuk be, ezek a gigantikus tapéták már lassan unalmassá …
Bécsben mostantól bárki ingyen kölcsönözhet magának teherbiciklit. Egyelőre hét cargobike áll a lakosok rendelkezésére, de szeptembertől tizenegy teherbringából áll majd a flotta. Az üzemeltetők olyan …
Az Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet foglalkoztatási telepéről távozott engedély nélkül 2017.07.10-én M. Richárd Gyula, akinek felkutatása jelenleg is zajlik. Amennyiben valaki látná illetve megbízható információi …
Nem is olyan régen számoltunk be arról, hogy a Szent György utcai doboz sajnos nem maradhatott a helyén ( az okokat most hagyjuk ), így a …
Az eredményt az ajánlatkérő GYSEV Zrt. tette közzé a pénteki Közbeszerzési Értesítőben. A Szombathely vasúti csomópont modernizációjának előkészítését szolgáló műszaki tervek elkészítésére és kapcsolódó tevékenységek …
Futótűzként terjed egy köztelevíziós bejelentkezés a világhálón, ahol Bencze Péter riporter a Bajai Halfőző Fesztiválról jelentkezett be az M1 híradójába jókedvűen és szemmel láthatóan kissé …
A Várhely adott otthont szombaton idén is a hagyományos Kelta Ünnep rendezvénynek Sopronban, ahol sok színes programmal várták az érdeklődőket. Lehetőség nyílt a helyi történelmi …
Copyright © 2026 | cyberpress.hu | RSS