A bécsi Wilhelminenspital kórházban újabban műanyag helyett egy faalapú anyagot, az úgynevezett biogipszet használják a csonttörések rögzítésére. Az újfajta gipsz környezetbarát, hiszen biológiailag lebomlik, a …
A Sopron MJV közlekedési infrastruktúrájának felújítása és fejlesztése tárgyú projekt keretein belül a Sopron, Fapiac u. – Híd u.-ban. szakaszonként megkezdődnek az aszfaltozási munkálatok következők szerint: …
A Ferencvárosi Torna Club a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt.-vel szerződött, hogy a továbbiakban az utóbbi gyártja a népszerű sportegyesület címerével ellátott sört. A hivatalos bejelentésre …
Szerda délelőtt fél tizenegy magasságában találták meg holtan az 54 éves nőt a Parndorf felé tartó kerékpárúttól nem messze. A holttestet egy szerda reggel közlekedő …
A turisztikai célú keskeny nyomtávú kisvasutak fejlesztésére a kormány 10 milliárd forintot hagyott jóvá tavaly decemberben. Révész Máriusz illetékes kormánybiztos elmondta, ebből 6 milliárd forint jut az …
411 büntetés-végrehajtási felügyelő fejezte be tanulmányait és tett sikeres záróvizsgát. Az Ady-ligeti Rendészeti Szakgimnáziumban megtartott kibocsátó ünnepségen Dr. Kontrát Károly miniszterhelyettes köszöntötte a résztvevőket. Az új börtönök …
A megyei első osztályú bajnokságra készülő SFAC labdarúgóinak tartott edzést Sopronban a negyvenszeres válogatott labdarúgó Urbán Flórián, aki a soproni csapat szakvezetőinek meghívására érkezett a …
Ígértük, hogy néha helyzetjelentést hozunk képek formájában a belvárosi rekonstrukciós munkákról, így pár friss fotóval egy rövid utazásra invitálunk mindenkit. Nem igazán akarjuk ragozni, de …
Igaz, nem volt beharangozója és nem is annyira van a hétköznapokban szem előtt az említett gyalogosátjáró, a háttérben azonban az önkormányzat felújíttatta a környékbeliek nagy …
Oldalunkon cookie-k előfordulhatnak, használatuk a reklámok preferálásához járul hozzá és segít a statisztikák vezetéséhez, összhangban az európai általános adatvédelmi rendelettel. Oké!Tudd meg mi ez ...
Adatvédelmi és cookie-s irányelvek
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.