KultKapuK: Élettel telt meg Sopron belvárosa!
Egy olyan rendezvényen vagyunk túl Sopronban, amire bátran mondhatjuk, hogy hiánypótló volt és ami minden bizonnyal mindenkinek elnyerte a tetszését. A KultKapuk elnevezésű programsorozat egy …
Egy olyan rendezvényen vagyunk túl Sopronban, amire bátran mondhatjuk, hogy hiánypótló volt és ami minden bizonnyal mindenkinek elnyerte a tetszését. A KultKapuk elnevezésű programsorozat egy …
Ideiglenes forgalmirend-változás van érvényben a Faraktár utcában, egyirányú az utca közműépítkezés miatt. A Táncsics és a Márcfalvi utcák között az említett úton az IV. László király utca …
A hagyományok szerint idén is Sopron védőszentjének Szent Mihálynak napján, szeptember 29-én adta át a Soproni Városszépítő Egyesület a Winkler Oszkár-díjat. A rangos elismerést idén …
Nagy helyi politikai vihart kavar az a történet, amelyik 2015 februárjáig nyúlik vissza Dr. Bendes Zoltán (JOBBIK) önkormányzati képviselő ügyében és amely a napokban került …
Nem mindennapi eset történt a soproni közgyűlésen: a bíróság által jogerősen elítélt dr. Bendes Zoltán képviselőt (JOBBIK) a város polgármestere lemondásra szólította fel. Mint elhangzott, …
Idén ősszel is megrendezte a Bringázz Sopron Egyesület a Bringás Reggeli nevű rendezvényt, ahol közel ötszáz kerékpáros kezdhette a napot finom ajándék reggelivel. A Deák …
A soproni Art of Haven Fazekas Ákos gitáros instrumentális projektjeként indult 2003-ban, majd az azt követő években több saját terjesztésű albumuk jelent meg. Az első …
A banda tavasztól kezdett tevékenykedni, mindig ugyanazt a mintát követve, Bécsben és Alsó-Ausztriában követték el a bűncselekményeket. A járműveket egy héttel a tényleges lopás előtt …
Arany Kotta díjra jelölték „a legjobb új vidéki musicalprodukció” kategóriában a Soproni Petőfi Színház Aida című előadását, amelynek egyik főszereplője Füredi Nikolett pedig „a legjobb …
Copyright © 2026 | cyberpress.hu | RSS