Egy nagyon jó tájékoztató videó került fel a legnagyobb videómegosztó-portálra, amelyben egyszerűen összefoglalják azt, hogy mi a helyzet egy kórházban egy járvány idején illetve azt, …
A Magyar Asztronautikai Társaság által meghirdetett diákpályázaton, amelynek a témája a Nap volt, egy vegyes összetételű – Solis Defectus nevű – csapattal első helyezést ért …
Szombat reggelre ismét növekedett mind a két országban a koronavírus fertőzöttséggel történő megbetegedések száma és sajnos a halálozási adatok is gyarapodtak. Az elvégzett hivatalos tesztek …
Veszélyhelyzet van. Ezek megszorításokkal és korlátozásokkal járnak, illetve különleges rendeletekkel is. Ezek eredménye az is, hogy nem a megszokott ritmusban zajlik az élet, hiszen az óvodák, …
Az új koronavírus elleni küzdelem jegyében bevezetett osztrák kormányzati intézkedések 2020. április 13-ig továbbra is érvényben maradnak. – jelentette be Ausztria Egészségügyi Minisztériuma. Ennek értelmében …
A koronavírus fertőzés megelőzése és a betegség terjedésének megakadályozása céljából Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata lezáratta a játszótereit 2020. március 20-tól határozatlan időre. A rendelkezés …
A napokban mi is bemutattuk a NEM HIVATALOS magyarországi koronavírus fertőzés által fertőzött teleülések interaktív hazai térképét ( ITT ELÉRHETŐ ) és most rábukkantunk arra, …
A közszolgáltatást nyújtó Volánbusz Zrt. értesíti az utazóközönséget, hogy 2020. március 23-ától (hétfőtől) a koronavírus-járványhoz kapcsolódó intézkedések részeként a helyi autóbuszjáratok a tanítási szünetben érvényes menetrend szerint közlekednek. …
Miközben egyik megdöbbenésből a másik esünk mi emberek a hazánkban is terjedő koronavírusfertőzések számának tekintetében – nem beszélve a szomszédos országok adatainak kiugróan magas számáról …
Magyarországon is emelkedik az új koronavírus-fertőzéssel megbetegedettek száma (COVID-19), ezzel 85-ra nőtt a hazánkban hivatalosan diagnosztizáltak száma. Ausztriában is megugrott a regisztrált esetek száma, náluk az …
Oldalunkon cookie-k előfordulhatnak, használatuk a reklámok preferálásához járul hozzá és segít a statisztikák vezetéséhez, összhangban az európai általános adatvédelmi rendelettel. Oké!Tudd meg mi ez ...
Adatvédelmi és cookie-s irányelvek
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.