Nemrégiben a soproni népszavazás centenáriumi emlékév alkalmával ismét élettel telt meg a történelmi belváros, a programsorozatok ideje alatt pedig archív fotókiállítással színesítik a visszaemlékezést. Az …
A kormány döntésének megfelelően újra maszkviselési kötelezettség lép életbe a tömegközlekedésben. Ez érinti természetesen hazánk vasút társaságait is, így mind a MÁV mind pedig a …
Két éve van napirenden politikusi berkekben illetve a sajtóban is az óraátállítás eltörlésének szabályozása, azonban úgy tűnik ez még várat magára. Vasárnap nagyon kora hajnalban …
Mindenszentek ünnepe és Halottak napján az alábbi nyitvatartási rend szerint lesznek látogathatók a soproni sírkertek: 2021. október 29-30.-án a soproni Szent Mihály temető 07.00 …
A Soproni Rendőrkapitányság Határrendészeti Osztály járőrei 2021. október 29-én 13 óra 5 perckor Nagycenk külterületén igazoltattak három külföldit, akik azonban személyazonosságukat, valamint jogszerű magyarországi tartózkodásukat …
A Soproni Szociális Intézmény tájékoztatása alapján jelenleg nem tartják indokoltnak a látogatási tilalom bevezetését. Közérdekű információs felhívásukban azonban tájékoztatást adnak arról, hogy ezt a döntést …
A stabil járványhelyzetre tekintettel idén várhatóan nem marad el a karácsonyi szezon Bécsben: a Chistkindlmarkt például már 2021. november 12-től várja mézeskalács-világába a látogatókat. Nem …
A NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában épülő M85 gyorsforgalmi út Fertőrákos csomópont és Sopron országhatár közötti szakaszának kivitelezője az SDD Konzorcium tájékoztatja Önöket, hogy …
Közműépítési munkák zajlanak a Selmeci utca – Vitnyédi és Táncsics utca közötti szakaszán, 2021. november 02. (kedd) 8:00-tól november 04. (csütörtök) 16:00-ig melynek idejére az …
A NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában épülő M85 gyorsforgalmi út és a soproni Mély út kivitelezője a DS Konzorcium tájékoztatja Önöket, hogy az eredeti …
Oldalunkon cookie-k előfordulhatnak, használatuk a reklámok preferálásához járul hozzá és segít a statisztikák vezetéséhez, összhangban az európai általános adatvédelmi rendelettel. Oké!Tudd meg mi ez ...
Adatvédelmi és cookie-s irányelvek
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.