Már nem Mátyus János az SC Sopron vezetőedzője
Az NB3 Nyugati csoportban szereplő SC Sopron nem hosszabbította meg a szezon közben érkezett Mátyus János vezetőedző szerződését, így távozik a soproni kispadról. A szakember …
Az NB3 Nyugati csoportban szereplő SC Sopron nem hosszabbította meg a szezon közben érkezett Mátyus János vezetőedző szerződését, így távozik a soproni kispadról. A szakember …
Ünnepélyes keretek között 2021. december 2-án adták át a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Fő tér 5. szám alatti épületének 150 millió forintért felújított belső tereit. Az …
A NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. az M85 gyorsforgalmi út és a soproni Mély út beruházója, valamint a DS Konzorcium mint kivitelező tájékoztatja Önöket, hogy …
A következő másfél hónapban minden településen lesz oltási akciónap – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken. A …
A Fidesz-KDNP és a magyar kormány a baloldallal ellentétben a gazdaság újraindításával, nem pedig megszorításokkal kezeli a válságot. Magyarországnak nem hátra, hanem előre kell mennie. …
A Soproni Petőfi Színház társulatának tagjai közös fotókkal népszerűsítik a gazdára, örökbefogadásra váró háziállatokat a Nektek Ugatunk Állatvédő Egyesülettel együttműködésben. A művészek, Horváth Renáta, Kiss …
Alexander Schallenberg osztrák kancellár 52 napot töltött hivatalban, sajtóhírek szerint azonban lemond posztjáról. A hír azt követően jelent meg az osztrák sajtóban, hogy elődje, Sebastian …
November második felében került bíróság elé annak a 23 éves román állampolgárnak az ügye, aki a Hegyeshalom – Nickelsdorf (Miklóshalma) határátkelőhelyen próbált megvesztegetni egy osztrák …
A Sopron Basket a jó példája annak, hogy létezik a következetes csapatépítés és igenis egy működőképes, hosszútávú koncepció alapján a magyar tehetségre is lehet építkezni …
Sopron megyei jogú város polgármestere legfrissebb Facebook bejegyzésében egy megvalósulás alatt álló beruházásról számolt be. Azt írja, a munkálatok már javában zajlanak a Sopron Plaza …
Copyright © 2026 | cyberpress.hu | RSS