Ausztriában új enyhítések jönnek 2021. június 10-től

Illusztráció / cyberpress.hu archívum

Két hét múlva már éjfélig maradhatnak majd nyitva az éttermek Ausztriában, és így értelemszerűen a kijárási tilalom is meghosszabbodik a jelenlegi 22:00 óráról 24.00 órára. A jelenlegi rendelet szerinti  távolságtartás mértéke is csökkenni fog, így az egy méteres távolság lesz kötelezően érvényes. A kiskereskedelmi és szabadidős szektorban is lesz lazítás, ezeken a helyeken a belépésre jogosultak létszáma a jövőben a jelenlegi  20 négyzetméter/fő  helyett 10 négyzetméter/főre módosul. 

 

Sebastian Kurz szövetségi kancellár szerint az enyhítéseknek elő kell segíteniük a vállalkozások és különösen az éttermek helyzetét, így azon vannak, hogy elősegítsék azok újraindulását, így ezekkel az említett rendeletekkel is igyekeznek kedvezni nekik.  A találkozókra vonatkozó korlátozások is változni fognak, hiszen ezentúl nyolc felnőtt találkozhat majd zárt térben míg szabadtéren 16 fő, a jelenlegi  négy illetve tíz fős összejöveteli szabályról.

Sebastian Kurz álláspontja az, hogy a határforgalomnak is kevésbé kellene bürokratikusnak lennie, ennek az érvényben lévő rendeletnek a felülvizsgálata még zajlik. A kancellár bejelentette azt is, hogy június 10-től ismét lehetőség nyílik a távolsági és turistabuszokkal való utazásokra.

A tervek között további enyhítések is szerepelnek, amelyek bevezetései három hetes felosztásban várhatóak majd, így júliusra is maradnak majd további nyitási lépések. A jelenlegi elképzelések, tervezetek szerint júliustól újra engedélyezik az  esküvőket illetve a lakodalmakat  és az egyéb  nagy magánünnepségeket is.  A „3G szabályt” azonban fenn kell tartani Kurz szerint. ( Tesztelt, oltott, felgyógyult ) Kurz azt is bejelentette, hogy a maszkviseléssel kapcsolatban is várhatóak lazítások, ennek részleteit a következő hetekben dolgozzák ki.