Átfogó fellépés az illegális hulladéklerakók ellen Sopronban

A Tómalom utcai buszforduló rendbetétele / Forrás: sopron.hu

Magyarország eddigi legnagyobb illegális hulladékfelszámolási akcióját hirdette meg tavaly az Innovációs és Technológiai Minisztérium. A kormányzati szaktárca a leginkább szennyezett területek megtisztítását tűzte ki, de törekvésük célja az is, hogy a lehető legszigorúbban sújthassanak le az illegális szemetelőkre is. Elsődlegesen az utak, vasutak, turistaútvonalak menti területeket, az erdők és folyópartok, valamint önkormányzati közterületek megtisztítását kezdeményezték, bevonva ebbe a munkába a közigazgatási szervek, önkormányzatok mellett a lakosságot, valamint a civil és vállalkozói szektort is.

A projekt keretében mintegy harminc helyszínen számolták fel az illegálisan lerakott hulladékot Sopron közigazgatási területén.

A projekt beszámolója szerint Sopron Megyei Jogú Város közigazgatási területén a közterületeken és a külterületeken is minden évben folyamatos probléma az illegálisan elhelyezett hulladék. A Sopronnal egy megítélés alá eső városok a kormánytól a hulladék elszállításának és kezelésének költségére 20 millió forint támogatást kaptak eredményes pályázat esetén.

Hiába a hulladékgyűjtő edények, a lomtalanítási lehetőség vagy az egész évben üzemelő zöldudvar, ami a város két pontján is fogadja az ügyfeleket. Sokan nagy ívből tesznek a szabályokra, lustaságból vagy soproni lakcímkártya hiányából nem élnek a legális lehetőségekkel. Több kupacnyi szemét pedig az osztrák határ közelsége miatt landol nálunk.

Az összefoglalóból az is kiderül, hogy a nagy kiterjedésű külterületet hiába járja a város mezőőri szolgálata napi szinten, ennek ellenére rendszeresen megjelenik újabb és újabb illegális hulladék az önkormányzat és a állam területein is, valamint sok esetben a nem körbekerített, nem frekventált helyen elhelyezkedő magánterületeken is lerakásra kerül szemét, amely miatt az ingatlantulajdonosok a helyi önkormányzati hivataltól várnák el a hatékony segítséget.

A városvezetés nem tétlenkedik, mint a beszámoló hozzáteszi, a mezőrség folyamatosan gyűjti a közterületen elhelyezett illegális hulladékokat, s azokat a város saját költségén kénytelen a hulladékudvarban leadni.

Erre a munkára azonban kiemelt szükség van, hiszen tapasztalataik szerint amint valahol megjelenik akár egy kisebb mennyiségű hulladék, elkezdődik mellé egyéb szemét lerakása is.

De a felszámolás és a megelőzés mellett a rajtaütésen is dolgoznak, ám hiába szerveznek több órás helyszíni megfigyeléseket, a tettenérés szinte lehetetlen. A mezőőrök napi szintű hulladék felszámolási munkája miatt a pályázatra benyújtott helyszínlista az illegális hulladék mennyiségére vonatkozóan nem olyan kimagasló – indokolja az önkormányzati vállalás szerint kötelezően közzétett dokumentum. Az átfogó hulladékgyűjtési akció keretében az összegyűjtését, a lerakóhelyre történő szállítását és kezelését a Sopron Holdinggal együtt végezték el.

A helyszínek között a Lőporos dűlő, az Erdburger dűlő, a Somfalvi út, a Baumgarteni út és a a Nyugat major körüli utak szerepeltek, de begyűjtötték a szemetet a Patak, a Rózsa, a Dóczy Lajos, a Frankenburg, a Ravazd, a Balfi, a Lófuttató, a Virágfüzér – Határdomb, Nemeskúti, Hosszú, Lehár Ferenc, Kálmán Imre, Darufalvi utcák, utak környezetében is. A Tómalom utcai buszforduló környezetét is mentesítették az elszórt hulladékoktól, és a Herbszt Zoltán sétány, a volt Afit és a sörgyárral szemközti gyalogos átjáró környékét is rendezték. Dolgoztak továbbá a Schönherr-malom környezeténél is, de nem utolsó sorban a BMX pálya mögötti területen is összegyűjtötték az illegális hulladékot. A hulladékfelszámolással érintett területekre a támogató előírásának megfelelően tájékoztató táblák kerülnek kihelyezésre.

Illegális hulladéklerakást tiltó tábla Sopronban a Somfalvi úton / Fotó: cyberpress.hu archívum

 

 

sopron.hu nyomán