Átadták a Szent Orsolya gimnázium eddigi legnagyobb mértékű rekonstrukciós fejlesztését

Sopron, 2021. október 28. A soproni Szent Orsolya Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium 2,9 milliárd forintból felújított és korszerűsített épületegyüttes megáldásának napján, 2021. október 28-án. MTI/Filep István

Az állam feladata a vallás szabadságának biztosítása – hangsúlyozta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes csütörtökön Sopronban, a Szent Orsolya Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Gimnázium 2,9 milliárd forintból felújított és korszerűsített épületegyüttesének megáldásán.

A kereszténydemokrata politikus kifejtette: egy ilyen egyházi oktatási intézmény egyben közfeladatot is átvállal. Az egyházra tartozik, hogy a hit oktatása tekintetében mit tanít – mondta, hozzátéve: a világi állam nem illetékes teológiai, dogmatikai és szakrális kérdésekben.

Közfeladatot átvállaló intézményként azonban – az állampolgári jogegyenlőségből fakadóan – az államnak kötelessége nemcsak a finanszírozás biztosítása, hanem az épületek építészeti megújítása is – közölte Semjén Zsolt, hozzátéve, hogy ezáltal biztosítják a vallásszabadságot.

Semjén Zsolt kiemelte, hogy Szent István-i örökség az ország építése, a kormány ennek igyekszik megfelelni, mivel gazdasági és szellemi szempontból is “az ország java azt követeli meg, hogy építsünk”.

A gazdasági nehézségeket és a járvány okozta gazdasági visszaesést “úgy haladtuk meg, hogy kanyarban előztünk és invesztáltunk a jövőbe” – mondta.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes (első sor, b5), Széles Sándor, Győr-Moson-Sopron megyei kormánymegbízott (b3), Barcza Attila, Sopron és térsége fideszes országgyűlési képviselője (b2), Farkas Ciprián (Fidesz-KDNP), Sopron polgármestere (b), Veres András megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke (első sor, j5) és Kovács András, az intézmény igazgatója (j)

A miniszterelnök-helyettes kifejtette: olyan építkezéseket támogatott a kormány, amelyek a járvány idején ugyan túlzásnak is tűnhettek, de ma már látni, ezek tették lehetővé, hogy az ország gazdasága előbbre juthasson.

Semjén Zsolt megemlítette, hogy az Orsolya-iskola épületegyüttesének külső és belső felújítása európai uniós és hazai forrásokból valósult meg. A fejlesztés műszaki tartalmát nem kellett módosítani, annak ellenére sem, hogy drágultak az építőipari alapanyagárak.

Barcza Attila, Sopron és térsége fideszes országgyűlési képviselője azt emelte ki, hogy az iskola és az orsolyita rend életét a kommunizmusig a folyamatos gyarapodás jellemezte. Ugyan a rendszerváltás után az iskola és a rend egysége helyreállt, de “a gyarapodásra sokat kellett várni” – mondta.

Hozzátette, hogy 2010-ben a nemzeti kormány a családok, gyermekek boldogulást helyezte előtérbe, így Sopron is olyan fejlődési pályára állt, amelyre az elmúlt száz évben nem volt példa.

A jövőben is azon dolgozik – mondta a kormánypárti képviselő -, hogy továbbfejlesszék Sopront és térségét, és így “gyermekeink a lehető legjobb körülmények között élhessenek”.

Kovács András, az Orsolya-iskola igazgatója azt hangsúlyozta, hogy ekkora mértékű rekonstrukció az épületegyüttesben eddig még nem történt.

A felújítás méltó bevezetése a következő évi jubileumnak, amikor azt ünneplik, hogy 275 évvel ezelőtt alapították meg az Orsolya-rendi nővérek az iskolát – tette hozzá.

Az eseményen a felújított épületet Veres András megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke áldotta meg.

A Győri Egyházmegye tájékoztatása szerint az iskola Sopron legnagyobb oktatási intézménye, az óvodás kortól a középiskola végéig csaknem 1100 gyermek neveléséről gondoskodik.

A beruházás részeként felújították az Orsolya téri épület belső tereit, lefedték az udvart, így nagyobb lett az aula és kialakítottak egy tornaszobát. Sportudvart és lépcsőt hoztak létre, emellett közösségi funkciót kaptak a korábban használaton kívüli terek.

A Horváth-házban pedig szintén megújították a belső tereket és a homlokzatot, visszaállították az egykori főbejáratot, kicserélték a nyílászárókat, bővítették a konyhát és az étkezőt, valamint akadálymentesítették az épületet. Az építési munkálatokon túl korszerű nevelési-oktatási eszközöket és bútorokat szereztek be.

A beruházás 1 milliárd 79 millió forint európai uniós, valamint 1 milliárd 821 millió forint költségvetési támogatásból valósult meg.

A soproni Szent Orsolya Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium kapualja a 2,9 milliárd forintból felújított és korszerűsített épületegyüttes megáldásának napján, 2021. október 28-án. / Fotó: MTI/Filep István