A Hegykői Speciális Gyermekotthon kis lakóinak megsegítésére szervez jótékonysági kispályás labdarúgótornát a Scarbantia Városvédő Mozgalom. A kupa megrendezéséből befolyt összeget a gyermekotthonban élő aprónép javára fordítják …
Együttműködési megállapodást kötött a Nyugat-magyarországi Egyetem és a Soproni Polgári Lövész Egyesület Ünnepélyes keretek között kötött együttműködési megállapodást a Nyugat-magyarországi Egyetem és a Soproni Polgári …
Nagyon szép képeket hoztunk ismét ebbe a rovatunkba, melyeket ezúttal Töreki Tibor fotóiból válogattunk. A szomszédos Schneeberg / Hóhegy Alsó-Ausztria legmagasabb pontja a maga 2076 …
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság továbbra is várja a határvadász-képzésre jelentkezőket, a héten Győrött és Mosonmagyaróváron is toboroztak a zsaruk, interaktív előadáson mutatták be a határvadász hivatást …
A bdeg.hu címen a megszokott megjelenésben de megújult tudással érhető el a Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium honlapja. A készítők most a 2016-os Év Honlapja pályázaton indultak …
Éjfél után pár másodperccel elhallgatott a Class FM földfelszíni analóg adása. Bár a frekvenciaengedély november 19-el lejárt, az online stream marad, bízva a döntés bírósági …
Szombat délelőtt nyitott meg a soproni Decathlon sportáruház. Az üzlet 1000 m²-en várja – az óriásplakátok szerint 35 különféle sportág – szerelmeseit. A cég 20. magyarországi áruház …
Pénteken délben a Rákosi út és az elkerülő kereszteződésénél tartott sajtótájékoztatót Rádonyi László a Soproni Vízmű Zrt. igazgatója, a helyszínen zajló csatornarekonstrukciós munkálatokkal kapcsolatban. Ahogy …
2018-ig összesen 72 nyilvános vécét modernizálnak, építenek újjá illetve újítanak fel az osztrák fővárosban. Összesen 8,5 millió eurót fordítanak a vécé-offenzívára. Az osztrák főváros köztisztasági …
Oldalunkon cookie-k előfordulhatnak, használatuk a reklámok preferálásához járul hozzá és segít a statisztikák vezetéséhez, összhangban az európai általános adatvédelmi rendelettel. Oké!Tudd meg mi ez ...
Adatvédelmi és cookie-s irányelvek
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.