Kézbe vettük, átlapoztuk, szétröhögtük … hajtogatunk!
Remek és egyben független politikai kapcsolataink révén ( Cselekvő Csongor ) sikerült hozzájutnunk végre és kézbe vennünk azt a kiadványt, ami bár elsősorban a budapestieknek …
Remek és egyben független politikai kapcsolataink révén ( Cselekvő Csongor ) sikerült hozzájutnunk végre és kézbe vennünk azt a kiadványt, ami bár elsősorban a budapestieknek …
Folytatódik a víziközmű rekonstrukció Sopronban, a Rákosi úton. Ennek részeként március 6-tól, hétfőtől teljes szélességben lezárásra kerül a Handler Nándor utca és az Ív utca …
Ünnepi műsorral, köszöntőkkel, zászlószenteléssel és időkapszula elhelyezésével köszöntötték csütörtök délután az intézmény Erzsébet utcai épületében azt, hogy városunk egyeteme 2017. február elsejétől ismét a Soproni …
Megmutatjuk mit lehet kezdeni azzal a temérdek pépesített őserdővel amit hetente a postaládánkba kapunk. Bizonyára előfordul, hogy a sok szórólap és kiadvány vagy a térítésmentesen eljuttatott …
Történelmi sikert ért el a Swietelsky-Soproni VSE labdarúgócsapata: a klub történetében most először fordult elő, hogy bejutott a legjobb 8 közé a Magyar Kupában. Skala …
Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata lakossági fórumot tart a Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központ Széchenyi-termében, 2017. március 6-án, hétfőn 17.00 órás kezdettel. A fórum …
Egy Győr-Moson-Sopron megyei húsboltban és a hozzá tartozó előállító helyen tartottak ellenőrzést a múlt héten a Nemzet Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) szakemberei. Az egységben számos szabálytalanságot, …
A Soproni Rendőrkapitányság közlekedési szakemberei – Szabó Noémi rendőr főtörzsőrmester és Horváth Péter rendőr törzszászlós – gyakorlatorientált előadást tartottak a Gárdonyi Géza Általános Iskola első …
Pár hete még teljesen más miatt került be a hírekbe ( és akkor az országos online sajtóba is ) a Kolostor utca, amit egy filmforgatás …
A kilencvenes évek egyik legnagyobb hazai „Popcornrap”-et toló csapata a Rapülők úgy tűnik megunta a hallgatást, vagy éppen csak megtalálták a jelenleg uralkodó piaci rést …
Copyright © 2026 | cyberpress.hu | RSS