Hamarosan kampány van …
fotó: cyberwalker
fotó: cyberwalker
Április harmadikán, hétfőn kezdi meg az ASFINAG a burgenlandi S31-es gyorsforgalmi út négy viaduktjának felújítását. Az érintett építési terület Forchtenstein (Fraknó) és Sieggraben lehajtók között, két fő …
Ahogy a tavaszi virágok bontják szirmaikat, úgy nyílnak sorra a húsvéti vásárok az osztrák fővárosban. Április közepéig összesen 260 standnál válogathatnak az érdeklődők, a kínálat …
2017. március 21.-én a Győri Törvényszék jogerőssé váló végzése után immár Soproni FAC 1900 SE, rövidített néven SFAC 1900 SE néven folytathatja sporttevékenységét az egyesület. …
Sopronban tartott sajtótájékoztatót valamint azt követően lakossági fórumot Molnár Gyula az MSZP elnöke, aki elmondta hogy véleménye szerint a Fidesz leváltható és hozzátette, hogy szerinte …
Molnár Gyula, az MSZP elnöke lakossági fórumot tart Sopronban 2017. március 28-án, kedden, 17.00 órától, az MSZP székházban (Magyar u. 24.). Az érdeklődőket sok szeretettel …
Tényleg sokat tesz a város azért, hogy a hulladékoktól kulturáltan tudjunk megszabadulni, hiszen az mellett, hogy ugyan egyéb problémák miatt nincs utcai lomtalanítási dzsembori, azért …
Régóta ment a mondhatni nagy névhasználati háború a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken Románia között, aminek a végére most úgy tűnik pont került. A …
Információink szerint műszaki hiba ( esetleg légrugó meghibásodás ) okozta hétfőn délelőtt, hogy az egyik helyi járatos busz a Lackner Kristóf utca végén nem tudott …
Igazán egyedi és mondhatni családi foglalkoztató füzettel rukkolt elő RegnoBooks névvel fémjelzett kiadó, aminek borítója első pillanatra talán tényleg csak az első osztályosok figyelmét ragadhatja …
Copyright © 2026 | cyberpress.hu | RSS