A nemzeti konzultációról szervezett országjárás soproni állomásán Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára kijelentette, hogy eddig egymillió ötszázhatvanezren küldték vissza a nemzeti konzultációs kérdőívet, …
Második alkalommal rendezik meg az osztrák fővárosban a jó ételek és italok fesztiválját, a Wienissimot. A rendezvény bevételével egy olyan egyesületet támogatnak, amely a boltokban …
Május 21. – Európai Elhízás Elleni Nap (European Obesity Day, EOD). Az alapítók célja az, hogy megértessék: az elhízás nem csupán esztétikai probléma, hanem komoly …
A jubileumi versenyre a soproni és a fertő menti borászok több mint száz borral neveztek, melyeket független, kizárólag más borvidékekről érkezett bírálók értékeltek. A verseny …
Épp ma ötven éve, 1967. május 19-én, reggel kilenckor nyitotta meg kapuit a Budapesti Nemzetközi Vásár (BNV) a Városligetben. Itt mutatták be először az Ikarus …
Ahogy erről már korábban beszámoltunk ebben az esztendőben is megrendezésre kerül a nagy múlttal rendelkező Soproni Borünnep. A huszonhatodik alkalommal megrendezésre kerülő eseményen három napig …
Az MSZP soproni szervezete nevében Széplaki Tamás elnök tartott sajtótájékoztatót pénteken, amelynek sajtóközleményét változtatás nélkül mutatjuk olvasóinknak. Széplaki Tamás (MSZP): Nagyon úgy tűnik, inkább az …
A virágosítás program keretében közel hatezer tő egynyári virágpalántákat kaptak a sopronkőhidai, jánostelepi és tómalmi lakosok a településrészi önkormányzat jóvoltából. A virágosztás minden esztendőben nagyon várt …
Leálltak az informatikai rendszerek, nincs hálózat azaz semmilyen hatósági folyamatot nem tudnak intézni a vasútállomásnál létesített Soproni Járási Hivatal Kormányablak munkatársai. Aggodalomra semmi ok, a …
Oldalunkon cookie-k előfordulhatnak, használatuk a reklámok preferálásához járul hozzá és segít a statisztikák vezetéséhez, összhangban az európai általános adatvédelmi rendelettel. Oké!Tudd meg mi ez ...
Adatvédelmi és cookie-s irányelvek
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.