Ünnepséggel egybekötött megemlékezést, emléktábla és emlékpad avatást is tartottak Sopronban a 300 éves meteorológiai mérések alkalmából. Az ünnepség a Liszt Központban vette kezdetét szerda délelőtt, …
A belvárostól nem is messze, sőt mondhatni a peremén, a Balfi utcában húzódik meg egy családias, hangulatos kis borozó, amely bizony éppen most ünnepli harmincadik …
Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2017. június 21-én 0 óra 30 perc körüli időben a 84-es számú főút 104-es kilométerszelvénynél, ahol – eddig tisztázatlan …
Kékfrankos Intercity (945) halad a soproni Lóki sornál Budapest-Keleti pályaudvar felé. A vonat elején a július 14. és 30. között lezajló FINA Világbajnokság arculati elemeivel felmatricázott MÁV-START …
A 84-es főúton, Kópháza közelében a 113-as km-nél mérőberendezéseket telepítenek az útburkolatba a ma reggeli óráktól kezdődően, ezért nagy torlódások alakultak ki. Tapasztalatunk szerint olyan …
Felállva ünnepelte és negyed órás vastapssal jutalmazta a közönség az Aida című musical stábját a barlangszínházi nyitóelőadáson. A Soproni Petőfi Színház produkciója még ötször látható …
2017. Június 21-től (szerda) június 25-ig (vasárnap) Sopron – Győr vasútvonalon végzett pályakarbantartási munkálatok miatt a vágányzári hirdetményben szereplő vonatok helyett Csorna – Sopron állomások …
Érdekes és egyben megdöbbentő képek terjednek a közösségi portálon, amelyek azt mutatják piros színű víz csobogott az Ikva medrében. A felfedezés a Patak utca – …
Takács Péter parancsnok ismertette a Fertőrákosi Tűzoltó Egyesület tűzoltóhajóját, amely mentési és oltási munkákat is el tud látni a tó magyar területén. Az úszójármű korábban …
Oldalunkon cookie-k előfordulhatnak, használatuk a reklámok preferálásához járul hozzá és segít a statisztikák vezetéséhez, összhangban az európai általános adatvédelmi rendelettel. Oké!Tudd meg mi ez ...
Adatvédelmi és cookie-s irányelvek
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.