Igaz nem most került fel a videómegosztóra az alábbi kisfilm, melyben Bánhegyi Zsófia, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettese nyilatkozik a VOLT FESZTIVÁL helyszínéről bejelentkezve – …
Többen jelezték felénk, hogy Sopron és vonzáskörzetében vasárnap eltűntek az éterben a Radió1 ( helyi leánykori nevén Nap rádió ) szórakoztató műsorai és zenei válogatásai, …
Ágfalva – Schattendorf (Somfalva) határátkelőhelynél lépett volna be Ausztriába az a román állampolgár, akivel szemben szombaton reggel fél kilenckor intézkedtek az osztrák hatóságok. A 24 …
Vasárnap jelezte a rendőrség felé egy cégtulajdonos, hogy vállalkozásának vulakpordányi (Wulkaprodersdorf) telephelyéről alumíniumot loptak el. A menekülő tetteseket a rendőrök nem sokkal később meg is …
2017. július 27. és augusztus 5. között közel 80 amatőr és képzett művész vett részt a 26. Ferenczi József Nemzetközi Alkotó- és Művésztáborban Sarródon. Az …
Az előző hetekben kezdték meg a burkolatfelújítást, amikor is a felmarást követően pár napig macskakövek díszítették a felszíni. Hasonlót láthattunk már az Ötvös utcában, ott …
A kormány továbbra is elkötelezett a magyar kulturális örökség értékei iránt, ezért a tervezett programok megvalósításával, az eddiginél több forrást biztosít a műemlékvédelemre. 55 milliárd …
Fertőmeggyesen (Mörbisch ) a vízi színpadon került megrendezésre a „2. Feuerwerk der Blasmusik” nevet viselő fúvószenekari találkozó, ahol több mint 500 zenész színes és tartalmas …
Az ÉNYKK egyetlen (talán az országos volán flottában is egyedülálló) emeletes autóbuszának 2017 júliusában járt le a műszaki vizsgája. A győri helyközi üzemegységnél szolgált Ikarus …
Oldalunkon cookie-k előfordulhatnak, használatuk a reklámok preferálásához járul hozzá és segít a statisztikák vezetéséhez, összhangban az európai általános adatvédelmi rendelettel. Oké!Tudd meg mi ez ...
Adatvédelmi és cookie-s irányelvek
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.