A Soproni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya folytatta az április hónapban megkezdett úgynevezett „óvodai sétákat”. A rendőrök – 2017. szeptember 18-án – a Jereváni Kék Tagóvodában, beszélgettek …
A történelmi esemény felidézést – történelmi játékot – 2017. szeptember közepén rendezte meg a Triglav Kulturális és Történelmi Társaság, azzal a céllal, hogy a száz …
Alapjaiban egy teljesen jó ötlet hogy léteznek ezek a használt ruha gyűjtő konténerek, a probléma azonban az velük, hogy időnként teljesen elkeserítő a körülöttük kialakuló …
Három megyére másodfokú, háromra elsőfokú figyelmeztetést adott ki a kedden várható sok eső miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat. A veszélyjelzés szerint Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala …
Sajtóközleményben jelezte a Momentum Mozgalom, hogy Sopronban is aktivizálja a tagjait, és aláírásgyűjtésbe kezdenek a város több pontján a a korrupciós bűncselekmények elévülési idejének meghosszabbításáért. …
Járóka Líviának adta ki a Pelczné Gáll Ildikó lemondásával megüresedő európai parlamenti (EP-) mandátumot a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) 2017. szeptember 12-i ülésén. Pelczné Gáll …
Menny és pokol. A hazai motokrossz bajnokcsapat, a HTS Team versenyzőinek mindkettőből kijutott az országos motokrosszbajnokság utolsó előtti versenyén. A nehézségek dacára a bajnoki cím …
A sportfejlesztések közösségi célt szolgálnak és hosszú távra hatnak, ezért a jövőbe szánt befektetések – hangsúlyozta Kópházán Firtl Mátyás, a térség országgyűlési képviselője a kópházi …
Oldalunkon cookie-k előfordulhatnak, használatuk a reklámok preferálásához járul hozzá és segít a statisztikák vezetéséhez, összhangban az európai általános adatvédelmi rendelettel. Oké!Tudd meg mi ez ...
Adatvédelmi és cookie-s irányelvek
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.