Az EK elődöntőjében a Sopron Basket
A Sopron Basket a hazai pályán szerzett 27 pontos előny után idegenben 69-57-re kikapott a francia BLMA csapatától csütörtökön a női kosárlabda Európa Kupa negyeddöntőjének …
A Sopron Basket a hazai pályán szerzett 27 pontos előny után idegenben 69-57-re kikapott a francia BLMA csapatától csütörtökön a női kosárlabda Európa Kupa negyeddöntőjének …
Korábban már beszámoltunk arról, hogy Sopronban tagóvodák bezárása és óvodai csoportok tervezett átszervezése – a racionalizálás jegyében – is napirendre kerül csütörtökön, az önkormányzat aktuális …
A sikeres őszi kupaszereplés után – amelynek végén egy bravúros Soroksár elleni győzelemnek örülhetett a város – nagy volt az FC Sopron házatáján a fogadkozás, …
Február 26-án, szerda 13.45-kor a soproni vasútállomás kocsiműhelye melletti vágánynál földmunkavégzés közben egy feltehetően II. világháborús gránátot találtak – közölte a GYSEV Zrt. A vasúttársaság …
A soproni nyomozók – a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság jelzése alapján – a Terrorelhárítási Központ műveleti egységének munkatársai segítségével egy szakonyi házban fogtak el egy embert, …
2024. második felében megkezdte működését a Sopronkőhidai Kft. új mosodája. A korábbi havi 25 tonnás kapacitást 50 tonnára tudták növelni a beruházással. A nagy mértékű …
Több kétségbeesett üzenetet, megkeresést és levelet is kaptunk aggódó szülőktől, hozzátartozóktól, érintettektől, mégpedig abban a témában, hogy némileg váratlanul napvilágra került egy olyan tervezet, amely …
Igazi focicsemegére számíthatunk szerdán, hiszen a Soproni Városi Stadionban kerül megrendezésre az FC SOPRON – KISVÁRDA MASTER GOOD kupamérkőzés, amelynek győztese ebben a kiírásban a …
Nagy hagyománya van már Sopronban annak, hogy egy sportgálán jutalmazza a városvezetés azokat a helyi egyesületeket, illetve egész pontosan azokat a versenyzőket, akik remek eredményeikkel …
Újabb lépést tett az IKEA annak érdekében, hogy a vásárlók számára elérhetőbbé váljanak termékeik: hat vidéki városban, Nyíregyházán, Egerben, Békéscsabán, Szombathelyen, Sopronban és Kaposváron nyíltak …
Copyright © 2026 | cyberpress.hu | RSS