A soproni járás kistelepülésein megjelent a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal fejléces felhívása, melyben arról adnak tájékoztatják, hogy több hónapra szünetelni fog a települési ügysegéd szolgáltatás. Emiatt …
Ahogyan oly sok másik állami és piaci szereplő, úgy a Magyar Posta is takarékossági intézkedések bevezetésére kényszerült a rezsiköltségek megfékezése érdekében. Az energiafelhasználás csökkentése országszerte …
A GYSEV Zrt. időszakosan, teljes szélességében lezárja az alábbi vasúti útátjárót: 2022.11.07. 20:00 – 11.08. 05:00 óráig Fertőszentmiklós állomás – Fertőszentmiklós – Fertőd összekötő út …
Fejleszti digitális infrastruktúráját 2,255 milliárd forintos európai uniós támogatásból a Soproni Egyetem. A felősoktatási intézmény az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a 2026-ig megvalósuló beruházásban az …
A közgyűlés elé terjesztett beszámolóból már az intézkedés már sejtehető volt, majd a Soproni Petőfi Színház oldalán megjelent információk szerint egyértelművé vált: az energiaválság nem …
Az ünnepek közeledtével fontos tájékozódni, hogy mikor és milyen feltételek mellett látogathatók a sírkertek. November 1-én és 2-án, mindenszenteken és a halottak napján sokan keresik …
A soproni és Sopron környéki oktatási és nevelési intézmények dolgozói 2022. október 27-én közös nyilatkozatot jelentettek meg, szolidalitást vállalva mindazon pedagógus, diák és szülő mellett, …
Sopronban, a Fapiacnál közlekedett 2022. október 25-én 7 óra körül az a helyi járatú autóbusz, amellyel két 13 éves lány utazott. A gyerekek miután leszálltak …
Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén és Csongrád-Csanád megyék után jött Győr-Moson-Sopron. A megyei bűnmegelőzési hálózat létrehozása és kiépítése a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanácsnak – az általa megalkotott és a …
Az elmúlt évek egyik legnagyobb útfelújítási programja, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében mintegy 160 kilométernyi mellékút fejlesztése valósul meg országosan 89 szakaszon, összesen …
Oldalunkon cookie-k előfordulhatnak, használatuk a reklámok preferálásához járul hozzá és segít a statisztikák vezetéséhez, összhangban az európai általános adatvédelmi rendelettel. Oké!Tudd meg mi ez ...
Adatvédelmi és cookie-s irányelvek
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.