Másodszor is vereséget szenvedett válogatottunk az Európa-bajnokságon. Litvánia ellen lépett csapatunk parkettára szombat este a NOVOMATIC ARÉNÁBAN, voltak biztató jelek a játékunkban, sőt volt egy …
Nehéz eldönteni, hogy a Fülöp-szigeteki sportolók a felkészülés során még nem jutottak el a gyakorlat végének csiszolásáig, vagy esetleg szándékosan egy új irányba próbálják terelni …
Több kérdés, kérés érkezett a szerkesztőségünkbe, hogy áruljuk el, mégis hol találhatóak a soproni ételdobozok. Egyik a Szent György Plébánia kapualjában, Szent György u. 7. …
Közel 1700 néző előtt mutatkozott be Sopronban, a NOVOMATIC ARÉNÁBAN nemzeti válogattunk. Az a Svédország volt az ellenfelünk, aki a tegnapi nyitónapon 3 ponttal alulmaradt …
A magyar közélet mélypontja az, amit most az MSZP-től látunk. – mondta Farkas Ciprián a FIDESZ soproni irodájában a mai sajtótájékoztatón, reagálva az MSZP soproni …
Biczi László az MSZP önkormányzati képviselője köszöntötte a Magyar utcai pártházban a sajtó munkatársait, akiket az aktuálpolitikai események miatt hívtak meg, de természetesen kiemelte ezek …
Úgy látszik nem elég elégszer elmondani, kétirányú! Megtörténik amitől tartottunk, és ez talán a döcögős kommunikációval magyarázható. A videóban fellelhető figyelmetlenség is abból adódhat, hogy bár …
Egy érdekes dolgot teszteltünk, mert sokan mondják, hogy a külföldiek nem értik a méltán híres konzultációs plakátok mondanivalóját. Gondoltunk egy merészet és a világ egyik …
Sajnos szomorú híreket hoztunk. Csütörtökön megnéztük, hogy mi a helyzet a soproni „Ételt adok-ételt kapok” dobozokkal városunkban és nem fogadott minket a bőség zavara. Sőt, …
A Sopron Régió Turisztikai Központ a szezon legforgalmasabb időszakában idén is ideiglenes turisztikai információs pontot nyitott a Várkerületen. Az időzítés nagyon is jó, hiszen a …
Oldalunkon cookie-k előfordulhatnak, használatuk a reklámok preferálásához járul hozzá és segít a statisztikák vezetéséhez, összhangban az európai általános adatvédelmi rendelettel. Oké!Tudd meg mi ez ...
Adatvédelmi és cookie-s irányelvek
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.