Öt évvel meghosszabbította a jelenleg érvényes pályaműködtetési szerződést a magyar állam nevében eljáró Építési és Közlekedési Minisztérium a GYSEV Zrt.-vel. A szerződés értelmében a magyar …
Újabb fontos lépés a Fertő tavi fejlesztések folytatásában: a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint felújítják a Fertőrákost a víziteleppel összekötő utat teljes hosszában. A Magyar …
Alig néhány éve adták át az M85-ös autóút Sopron és Csorna közötti szakaszát, az 51 kilométeres 2×2 sávos gyorsúton három pihenőhelyet létesítettek a közlekedők számára. …
Több mint 358 millió forintot osztottak szét a kormány Magyar Falu Programjából a soproni székhelyű választókerület 16 településének – számolt be róla Barcza Attila, a …
Nyolc év után látható Magyarországon a legendás brit csapat 2026. július 4-én a SopronFest színpadán tér vissza a magyar közönség elé a The Prodigy, az …
November 27-én csütörtökön délután újra forgalomba adták a nyugati városkapu és a virágvölgyi körforgalom közötti szakaszát a 84-es főútnak. Az elkerülő út megújított szakaszán ugyan …
Kisgyerekkora óta sportol, diplomája van testnevelésből, három évtizede dolgozik élvonalbeli csapatoknál és az utánpótlásban egyaránt. Horváth József sportszervezői munkáját szülővárosa Sopron Sportjáért díjjal ismerte el. …
Az elmúlt években többször találkozhattunk Sopron utcáin fiatalemberekkel makulátlanul fehér, vasalt ingben, névtáblával. Fertig és Bean elderek készséggel álltak rendelkezésünkre egy rövid beszélgetésre. – Mindketten …
A Magyarország helyi önkormányzatiról szóló törvény kimondja, hogy a települési önkormányzat képviselő-testület évente legalább egyszer előre meghirdetett közmeghallgatást tart, amelyen a helyi lakosság és a …
Negyedik alkalommal, immár új időpontban, nyáron rendezik meg Sopron új, urbán-tematikájú fesztiválját, a SopronFestet. A rendezvény 2026-ban július első hetében a városban több tucatnyi helyszínen …
Oldalunkon cookie-k előfordulhatnak, használatuk a reklámok preferálásához járul hozzá és segít a statisztikák vezetéséhez, összhangban az európai általános adatvédelmi rendelettel. Oké!Tudd meg mi ez ...
Adatvédelmi és cookie-s irányelvek
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.