A többmilliós lakosú kínai nagyváros Yichang küldöttsége járt Sopronban

A szombat délutáni látogatáson Dr. Fodor Tamás polgármester,  Barcza Attila és Dr. Farkas Ciprián városi tanácsnokok fogadták a Yuan Weidong, Yichang város gazdasági alpolgármestere által vezetett küldöttséget, melyben a kínai város külügyi bizottságának igazgatóhelyettese mellett a befektetési csoport igazgatóságának elnöke valamint cégvezetők kaptak helyet. – számol be a sopronmedia.hu.

fotó: Leczovics Zsolt

A megbeszélésen a két város közötti együttműködés lehetőségeit tekintették át a felek, amelynek előzményeihez tartozik, hogy már két alkalommal – egyszer Sopronban és egyszer Yichanban – már tárgyaltak a két város vezetői a közös gazdasági, kulturális és oktatási kapcsolatok kialakításának ügyében, amelyek ígéretesnek tűnnek mind a két fél számára a jövőre nézve.

A küldöttség tagjai a megbeszélést követően megtekintették Sopron történelmi nevezetességeit valamint a tervek szerint a következő napokban találkoznak városunk gazdasági életének szereplővel is.

fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt

 

 

forrás: sopronmedia.hu

cyberpress.hu