A tizenharmadik havi nyugdíj visszaadásáról beszélt Orbán Viktor a Kossuth Rádióban

Forrás: Orbán Viktor Facebook-oldala

Harcolni kell azért, hogy gyorsabban megtörténjen a tizenharmadik havi nyugdíj visszaállítása és a nyugdíjasok jövőre ne csak a második heti, hanem a harmadik, esetleg a negyedik heti többletet is megkaphassák – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A kormányfő aláhúzta, azért kell harcolni, mert “hitelből, meg hozomra nem szabad sem bért, sem nyugdíjat emelni, amögött teljesítménynek kell lennie”.

“Harcolok azért (…), hogy én úgy tudjak odaállni a következő választásra az emberek elé, hogy amit a Gyurcsány-Bajnai-kormány elvett a nyugdíjasoktól, azt mi az utolsó fillérig odaadtuk” – mondta.

A kormány feladatai között említette, hogy jóvá téve elődeik hibáját, adjanak vissza legalább egyhavi fizetést és legalább egyhavi nyugdíjat. Orbán Viktor úgy nyilatkozott: “elég példátlan a modern nyugat-európai gazdaságokban” a jövő évre tervezett, majdnem 20 százalékos minimálbér-emelés, amelynek hatásait a kis- és középvállalkozásoknál adócsökkentéssel ellensúlyozzák.

A miniszterelnök végeredményként azt említette, hogy jövő január elsején magasabb lesz a minimálbér, mint a Gyurcsány-Bajnai korszakban az átlagbér volt.

Orbán Viktor megemlítette: a gazdaság újraindítása minden várakozást felülmúlóan sikerült, komoly esély van 5,5 százalék fölötti növekedésre, így el kell dönteni, mi legyen a többlettel. A legigazságosabb visszaadni a befizetett szja-t a gyermeket nevelő családoknak, köztük a kisvállalkozóknak – mondta.

Orbán Viktor hangsúlyozta, a koronavírus-járvány miatti újabb lezárások igazságtalanok lennének azzal a 6 millió emberrel szemben, akik beoltatták magukat, ezért ha lesz is bármilyen korlátozás, akkor a védettségi igazolványhoz való visszatérést javasolja.

Elmondta, azt már megtanultuk, hogy csak az oltás segít. A probléma az, hogy van olyan magyar, aki ezt elhiszi és van, aki nem – fogalmazott a miniszterelnök, hozzátéve: az előbbiek az oltás révén biztonságban vannak, baj az utóbbiakkal van, mert ők életveszélynek, legalábbis egy súlyos betegségnek teszik ki magukat.

Orbán Viktor – a vakcina felvételére bíztatva – arról beszélt: ellenállásba ütközik az oltás kötelezővé tétele, legfeljebb az egészségügyben dolgozók esetében fogadják el azt el az emberek vagy oly módon, hogy a munkáltatók terelhessék az oltás felé alkalmazottaikat. Ezen túl a magyar nem tűri el, hogy beleavatkozzanak az életébe, és ezt a kormánynak tudomásul kell vennie – tette hozzá a miniszterelnök.

Jelezte: év végéig 17-18 millió dózisnyi oltóanyag lesz raktáron, bárki beolttathatja magát. Orbán Viktor annak a vélemények adott hangot, hogy nem korlátozható az oltató többség a nem oltató kisebbség miatt, hiszen az előbbiek mindent megtettek, amit lehet, hogy szabadon élhessenek.

A lezárás ellen érvelek, az utolsó pillanatig, ameddig lehet – fogalmazott, hozzátéve, ha a negyedik járványhullám során lesz korlátozás, akkor is inkább a védettségi igazolványhoz való visszatérést fogja javasolni.

A miniszterelnök szólt arról is, a kormány mindent megtesz azért, hogy gazdasági előnnyel is járjon a családalapítás, és akinek gyereke van, jobban éljen annál, mint akinek nincs.

A Budapesti Demográfiai Csúcsra “eljöttek a barátaink”, megindult egy vita Európa sorsáról, aminek a legfontosabb pontja az, lesz-e jövő, vagyis gyerek. Európa jövője nem az iparban, nem a zöldítésben, nem a digitalizációban van, ezek, persze, mind fontos dolgok, a jövő a gyerekekben van – jelentette ki a kormányfő. Ezért nem szabad elfogadni, hogy munkaerőimporttal és migránsokkal pótolják a következő nemzedék hiányzó tagjait – emelte ki.

Ha a saját országunkat és a saját világunkat akarjuk látni Európa jövőjeként is, akkor család és gyermekek kellenek – tette hozzá Orbán Viktor, megjegyezve, “a Nyugat ebben a pillanatban nem képes saját magát fenntartani”.

A miniszterelnök szerint egy, de inkább két évtized folyamatossága mutatja majd meg, sikeres-e az Európában példátlan magyar családpolitika, ám az adatok alapján “még csak félúton vagyunk, de a jelek bíztatóak”.

A kormány családpolitikai céljairól szólva a miniszterelnök kiemelte: a fő gondolat az, hogy – akárcsak a modern kort megelőzően – akinek gyereke van, az jobban éljen, mint akinek nincsen. Márpedig ha a kormány nem segít adó és támogatási rendszerrel, munkaerőpiaci szabályozással, ami segíti a gyermeket vállaló nők jobb életét, a család és a gyermekvállalás mögötti gazdasági motívum el fog tűnni.

Kell gazdasági motiváció is ahhoz, hogy a fiatalok korán, kellő komolysággal elkötelezzék magukat a családi élet mellett. Ehhez a kormánynak kell segítséget adnia – fogalmazott a kormányfő, hozzátéve, ha sikerül a mély emberi meggyőződést összekapcsolni egy anyagival, akkor “Magyarország jövője biztosítva van”.

Az LMBTQ-emberekről szólva a miniszterelnök úgy nyilatkozott, megérti őket, “nekik is kell hely a nap alatt”, de “a csekély számú kivétel nem lehet az általános szabályozás alapja”. Azt nem fogadjuk el, hogy ők akarják a mi gyerekeinket nevelni; hát azokat majd mi neveljük – fogalmazott Orbán Viktor.