A soproni média uralja a helyi piacot! Tények 1999-ből! Videó!

Egy kis időutazásra invitálunk mindenkit, hiszen az mindig előcsalogathat egyéb emlékeket is. Ezúttal a soproni média történelmének egyik fejezetébe kukkanthatunk be és ezzel talán szerzünk pár kellemes pillanatot olvasóinknak.

Nyolc órás váltásban működő rádiók, konkurencia nélküli újság, televízió no meg a piac ifjonca, az internet. Helyi médiakörkép 1999-ből:
Soproni helyi médiumok 1999-ben

A riport zseniális szövege:

 

foter_sopron_1A hűség városa rádiókkal jól ellátott térségek közé tartozik, hiszen mindjárt három is van belőlük. Az Ikva, a Panoráma és a Rádió Sopron napi nyolc órás váltásban adja műsorait. Műsorvezetőik ismert és népszerű embereknek számítanak Sopronban, hiszen a városi háztartások negyedében a három adó valamelyike szól.

Rázó László, műsorvezető (soproni Ikva Rádió): Mi soha nem akarunk ilyen álomvilágban élni, tehát nagyon jól tudjuk hogy nekünk is milyen konkurenciáink vannak, hogy azért itt is többen hallgatják az országos rádiókat, de helyi szinten azért mi megpróbáljuk a maximumot nyújtani.

 

foter_sopron_2Amilyen bőséges a kínálat rádiókból, televíziós csatorna annál kevesebb található Sopronban. A Hajnal-Hegyi TV kábelen jut el a háztartásokba. Főleg közszolgálati feladatokat látnak el, híradót készítenek, a város eseményeiről adnak tudósításokat, de ami a soproniakat valószínűleg a legjobban érdekli, ők közvetítik a város kosárlabda és futballcsapatainak összes mérkőzését. A Hajnal-Hegyi TV munkatársai alkotó hajlamukat dokumentum és természetfilmek készítésével elégítik ki. Ezekkel az alkotásokkal már több hazai díjat is nyertek.

Hajnal Sándor, ügyvezető (soproni Hajnal-Hegyi Televízió)Mi két nagy csoportra osztottuk a műsorkínálatunkat, van egy közszolgálati műsorrésze és egy sport műsorrésze. Ezeket gyakorlatilag naponként beosztottuk, hét elején, hét végén vannak a közszolgálati műsorok és hét közben pedig a sportesemények.

 

foter_sopron_3Sopron és környékének legnagyobb hatású hírközlője az angol tulajdonban lévő Kisalföld című napilap, mely mostanában már heti mellékletekkel is jelentkezik.

Kondor Andrea, a soproni szerkesztőség vezetője: Nincs konkurenciánk, tehát a Kisalföldön keresztül lehet olyan információkhoz jutni naponta, amikből lehet tájékozódni ebben a régióban.

 

 

internet sopron

 

foter_sopron_4Ma még csak ötezren látogatják, de már internetes újságja is van Sopronnak. A Cyberpress-t nem profi újságírók, hanem egy lelkes amatőrökből álló közösség szerkeszti. Ennek ellenére szinte minden megtalálható oldalain, és jóval gyorsabb is hiszen az események itt egy órán belül felkerülnek a világhálóra míg egy újság esetében egy napot vagy akár egy hetet is várhatunk.

Major Zoltán, ügyvezető (Internet Sopron Egyesület): Ez az újság, ez úgy működik, ahogy azok szeretnék, akik csinálják. Tehát nagyon nagy szuverenitásuk van a rovatvezetőknek, akik egy-egy rovatot, egy-egy kis részletét gondozzák ennek az újságnak, a felelős szerkesztő nem nagyon szól bele, a felelős kiadó sem nagyon szól bele ezekbe, csak a durvaságokat esetleg kiegyengetjük, hogyha véletlenül előfordul.

foter_sopron_5A soproni rádiók, tévék és újságok eljutnak ugyan a környező falvakba is, ám az ott lakókat néha jobban érdekli a parlamenti vitáknál az, hogy mikor kezdődik a Mikulás ünnepség a kultúrházban vagy meggyógyult e már a futballcsapat influenzás kapusa. A helyi újságoknak óriási a közösségformáló ereje, szerkesztőik többnyire helyi tanárok vagy népművelők.

 

Völgyi Géza, a Kópházi Hírek szerkesztője: ’96-tól kezdődően már hirdetünk mi is a helyi újság, helyi vállalkozók bizonyos összeggel, amit csekken fizetnek be, ami szintén olcsóbbá teszi a , de volt arra példa, hogy ki is fizették a teljes nyomdaköltségét

 

Egyes felmérések szerint Sopronban és környékén az embereket jobban érdeklik a világ és környezetük hírei, mint az ország más tájain. A kiugróan magas nézettségi adatokból és példányszámokból mindenesetre ez derül ki.

 

A Magyar Televízió hetente jelentkező Főtér című műsora, Fedezzük fel együtt Magyarországot mottóval mutatta be hazánkat. Az ismeretterjesztő filmsorozat negyedik epizódja Sopron és térsége bemutatásával foglalkozik, innen származik a fenti részlet is. Az M3 Anno-n is megfordult teljes epizód a Nemzeti Audiovizuális Archívumban szabadon megtekinthető.

 

cyberpress.hu

 

1 Trackback / Pingback

  1. 10 éve szűnt meg a Sopron Rádió – IkvaHír

Comments are closed.