A Párbeszéd meghekkelte a Fertő tavi projekt szabadtéri tárlatát

A Fertő tavi beruházással kapcsolatban került ki Sopronban egy ismertető tárlat, amely az adventi ünnepi vásár előtt még a Mária-oszlop mellett volt látható, majd a vásári rendezkedés után átköltöztetésre került egy újabb helyszínre, mégpedig a Széchenyi térre. Igen, ez az a több elemből álló bemutató táblacsoport, amelyen Litkai Gergely is köszörülte a nyelvét és ami országosan fókuszba állította a projektet. Úgy tűnik azonban, hogy a beruházást ellenzők továbbra is igyekeznek hangot adni nemtetszésüknek, hiszen ezúttal a Párbeszéd logójával ellátott üzenetek kerültek a táblákra.