A Deák Téri Általános iskolában is csatlakoztak az engedetlenségi megmozduláshoz

A soproni Deák Téri Általános Iskola polgári engedetlenségi megmozdulásban résztvevő pedagógusok.

Csatlakozott a polgári engedetlenségi megmozduláshoz a Deák Téri Általános Iskola pedagógusainak egy része is, amely országos  tiltakozódömping azért alakult ki, mert úgy érzik az érintettek, hogy a kormány megfosztotta őket a sztrájkhoz való joguktól a vészhelyzetre hivatkozva a 36/2022. (II. 11.) Kormányrendelet által. No persze ez így eléggé leegyszerűsítve hangzik, azonban ha kicsit mélyebben a témába ássuk magunkat, akkor megtudható, hogy a probléma onnan indult, hogy egy korábbi sztrájk akciójuk során, amivel igyekeztek rávilágítani az oktatási-nevelési rendszer problémáira törvénytelennek lett minősítve. Sopronban nem ők az első ilyen intézmény, ahol most ilyen módon igyekeznek rávilágítani a problémákra, hiszen nem olyan régen a Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium (Líceum) tanárainak egy része is ezt tette és ma párhuzamosan a Deák Téri iskolával – információnk szerint – a Soproni SzC Vas- és Villamosipari Technikum 17 dolgozója is így tett. Mi úgy tudjuk egyébként, hogy Sopronban 2022.03.16.-án (szerdán) több helyi iskolában sem lesz tanítás – gyermekfelügyelet azonban igen – és erről az adott intézmények tájékoztatják is a szülőket. Az iskolák arra kérik a szülőket, hogy aki teheti, az támogassa őket azzal, hogy az adott napon nem viszi el a gyermekét a tanintézménybe és a távolmaradást a szülők által igazolható második félévi 5 nap terhére állítsa ki.  

 

 

Mi, a Deák Téri Általános Iskola polgári engedetlenségi megmozdulásban részt vevő tanárai és dolgozói úgy gondoljuk, hogy a tiltakozó iskolákhoz csatlakozva, rá kell irányítani a figyelmet a magyar oktatás siralmas helyzetére, ezért 2022. március 9-án (szerdán), polgári engedetlenségi akcióban veszünk részt: az első 4 órában nem folytatunk oktatási-nevelési tevékenységet. A figyelemfelkeltő akcióban való részvételünkről egyénenként, jogtudatos állampolgárokként döntöttünk. Tudatában vagyunk annak, hogy tettünkkel szabályt szegünk, s annak ránk nézve hátrányos következményeit vállaljuk.

Akciónk sem az iskolánkat felügyelő és irányító tankerület, sem az iskolánk vezetősége, sem senki más ellen nem irányul. Nem a valami vagy valaki ellen való irányultságban határozzuk meg cselekedetünk és szándékunk belső lényegét, hanem a párbeszéd keresésében. Elsősorban tanítványaink és a következő generációk érdekeit szem előtt tartva cselekszünk.

Kiállásunkkal a Magyar Közlönyben 2022. február 11-én megjelent 36/2022. (II.11.) Kormányrendelet ellen tiltakozunk, amely álságos módon, a járványügyi vészhelyzetre hivatkozva meghatározza, milyen oktatási-nevelési tevékenységekben köteles részt venni egy pedagógus egy esetleges sztrájk esetén. Teszi ezt úgy, hogy azzal a sztrájkot érdekérvényesítésre alkalmatlanná teszi, végképp kiüresíti a munkavállalói jogérvényesítés ezen formáját, így alaptörvénybe foglalt jogunktól foszt meg. A SZTRÁJK ALAPJOG!