A Csarnok utcai piac korszerűsítése lesz Sopron új nagyberuházása

Újabb nagyberuházás veszi kezdetét Sopronban, a Modern Városok Program keretében a városi piac és vásárcsarnok felújítását valamint környezetének rendezését tudja elindítani a városvezetés. Az előkészítések lezárultak, megvan a kivitelező is a korszerűsítési munkákra.

A piacozó lakosság előtt jól ismert, hogy az 1970-es évek elején épült Csarnok utcai vásárcsarnok épülete elavult, nem tudja megfelelően kiszolgálni az árusok és a vásárolók igényeit. A kiemelt helyen fekvő ingatlan bár jelentős forgalmat bonyolít, környezete meglehetősen elhanyagolt, kiváltképp az Újteleki utca felőli kapualj irányából közlekedő gyalogosok érzékelhetik legjobban a leromlott állapotokat. Nem véletlen, hogy hosszú évek óta gondolkodnak a városi piacnak méltó helyszínt adni, mindeddig eredménytelenül.

Sopron polgármesterének kezdeményezésére a megmaradt kormányzati támogatást a piac és környezetének felújítására fordíthatta a város, a bővebb előzményekről korábbi cikkünkben írtunk részletesen. A fejlesztés keretében megtörténik a nyitott piactér lefedése, az árusító tér burkolatainak, berendezéseinek, közműveinek cseréje, a vásárcsarnok épületének homlokzatfelújítás, új fedett főbejárat kialakítása, valamint, a piac környezetében található közterületek, a közművek felújítása, az új parkolóhelyek, továbbá szabadtéri árusítóhelyek kialakítása is.

A nagy léptékű fejlesztést öt ütemre tagolták a szakemberek, olvasható a Közbeszerzési Értesítőben. Első körben felvonul a kivitelező a területre és megkezdi az Újteleki utca felé eső foghíjon (474/2 és 474/3 hrsz.) lévő garázsok, tárolók bontását és az összekötő út kiépítését.

A jelenlegi állapot egy 2022-as fotón / cyberpress.hu archívum

Második üzemben ideiglenes piacot alakítanak ki az említett területen, átmeneti elárusítóhelyekkel, a közművesített konténeres kiszolgálóhelyigékkel. Ezt követően indulnak meg a bontási munkálatok, a jelenlegi északi tömb teljes szanálásával. A vasbeton ernyőket és a kerengőt fedő 2,5 méteres belmagasságú tetőt, a burkolatokat valamint a belső berendezéseket elbontják, a vezetékeket felszedik.

A negyedik ütemben megvalósul az új 167 nm-es épületszárny kivitelezése, valamint a vásárcsarnok építési, fedési munkálata. Az új fedett piac területe közel ezer négyzetmétert teszi ki, 993 nm-en fektetnek le ipari padlót. Hőszigetelik a tetőt, felújítják a homlokzatot, az új bejárathoz passzázskapu kerül beépítésre. A csarnoktérben 50 padot helyeznek el, hűtőgépeket telepítenek.

A befejező ütemben a Csarnok utcában és az északi oldalon meglévő aszfaltburkolatok bontása, új ágyazati réteg és térkő burkolat építése, parkolók kialakítása kerül megvalósításra 3400 nm-en. A Vitnyédi és Schármár Károly utcákban megújítják az aszfaltburkolat. Az ideiglenes piac elbontását követően a megújult létesítmény birtokba vehetik a soproni polgárok.

Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata közbeszerzési eljárást folytatott le a munkák elvégzésre, melyre három vállalkozó nyújtotta be érvényes ajánlatát. A városvezetés a Fertődi Építő és Szolgáltató (FÉSZ) Zrt.-vel kötött szerződés március 21-én. A beruházás összértéke nettó 1,249 milliárd forint.

A Vásárcsarnok fejlesztési területe / A sopron.hu portálon megjelent előterjesztés melléklete nyomán / alaptérkép: e-epites.hu

A közbeszerzésben opciós tételként szerepelt a 114 darabos napelempanelt tartalmazó, 40 kilowattos megújuló energiát termelő rendszer, illetőleg az utcákat érintő teljes közműrekonstrukció. Ezen felül opcióként jelentkezik további hőszigetelés, a meglévő épületek nyílászáróinak cseréje, az Újteleki utca 6 sz. alatti udvarban térkő burkolat és murvás parkoló kialakítása. További pénzügyi helyzet függvénye az Újteleki utca 10 sz. alatti épület mögötti murvás parkoló kialakítása, és az Újteleki utcai átnyitás út és parkoló térkő burkolásával. Kedvező feltételek esetén további építőmesteri munkákat rendelnek meg az önkormányzat, és az áttörést tekintetében új közművesítést végezne el. Amennyiben a gazdálkodás engedi, opció a piac közvilágításának korszerűsítése és az Újteleki utcai összeköttetésnél új kábelek, kandeláberek bekötése.

A Csarnok utcai piac-vásárcsarnok látványterve / Forrás: Dr. Farkas Ciprián Facebook-oldal

Nyitókép illusztráció!