A 92. születésnapját a Puskás Arénában ünnepelte az egyik legidősebb magyar szurkoló

Igaz András, a Sportfive Kft. vezérigazgatója (b.), Csorba Sándor, aki 1938 óta a Fradi lelkes szurkolója (k.) és Lipcsei Péter (j.) a Ferencváros egykori labdarúgója. fotó: Bastion Group

A legendás Fradi-drukker, a 92 éves Csorba Sándor a Fradi – Bayer 04 Leverkusen Európa Liga nyolcaddöntőjén ünnepelte születésnapját a Puskás Arénában. Hatalmas élményben lehetett része, hiszen az ikonikus Lipcsei Péter adta át számára a csapat tagjai által dedikált mezt, amin „Papi 92” felirat állt. Sándor unokája, Hajós István biztonsági és robotika tanácsadó elmondta, nagyapja nem is kaphatott volna ennél nagyobb ajándékot.

Csorba Sándor neve többször is szerepelt már a médiákban, hiszen 85 éve kíséri a magyar csapat útját külföldön és belföldön egyaránt. A 2016-ban Franciaországban megrendezett Európa bajnokság mérkőzésein pedig nem is akármilyen kitüntetésben lehetett része, hiszen hivatalosan is ő volt a legidősebb magyar szurkoló, aki végig követte az összes csoportmeccsen a válogatottat.

Ez idő alatt az összes nagy legendát, Sárosi Györgyöt, Albert Flóriánt, Lipcsei Pétert, Varga Zoltánt, és az Aranycsapat mérkőzéseit is a közönség soraiból nézhette végig.

Csorba úrnak a távolság sem okoz gondot, unokájával, Hajós Istvánnal lelkesen utaznak akár több ezer kilométert is a mérkőzésekre, például Franciaországba. Emellett a tavalyi magyar-olasz, és az idei Fradi-Újpest mérkőzésen is együtt biztatták a csapatot.

Sándor korábban elárulta, családi hagyomány számukra, hogy unokájával kiskora óta együtt járnak a meccsekre.

„Az unokámnak köszönhetően tudok még kijárni a meccsekre. Mindenhova elvisz engem, voltunk már együtt Lengyelországban és Franciaországban is, ez nálunk már hagyomány. Négy éves kora óta vittem őt magammal, most pedig fordítva, ez a szép ebben az egészben”

Sanyi bácsi 1931.03.17.-én született, így most 1 nappal korábban kezdte meg az ünneplést a Puskás Arénában, hétvégén pedig a családja körében fog ünnepelni. Az idős szurkolót számos híresség és legenda is köszöntette a mérkőzésen, köztük Igaz András, a Sportfive Kft. vezérigazgatója.

„Külön öröm számunkra, hogy ilyen szép korú szurkolók is járnak még a Fradi mérkőzéseire és szurkolnak a csapatnak. Jó egészséget kívánunk Sándor úrnak!” – mondta Igaz András.

Csorba Sándor születésnapjára a csapat tortával és egy különleges meglepetéssel is készült.

„A játékosok egy eredeti mezt ajándékoztak neki, amit mindenki egyesével dedikált és a legendás Lipcsei Péter adta át neki. A mezen „Papi 92” felirat állt. Hát mondanom sem kell, hogy papa mennyire meghatódott ettől a csodálatos gesztustól. Én úgy gondolom, ennél nagyobb ajándékot nem is kaphatott volna az életben” – tette hozzá Sándor unokája, Hajós István biztonsági- és robotika szakértő.

Csorba Sándor a születésnapi tortával. fotó: Bastion Group

 

Lipcsei Péter elmondta, ezzel a gesztussal szerették volna kifejezni hálájukat, és elismerésüket Sanyi bácsinak.

”Sándor unokáját Istvánt jól ismerem, így amikor felkért erre a nemes feladatra, egy pillanatra sem volt kérdés, örültem neki. Sőt, remélem sikerült kifejeznünk hálánkat a sok évnyi kitartó szurkolásért. Boldog születésnapot és jó egészséget kívánok! Hajrá Fradi, Hajrá Sanyi bácsi” – mondta Lipcsei Péter elismert futballista.

Csorba Sándor számára így tehát egy egészen elképesztő, és emlékezetes élménnyé vált a 92. születésnapja, és a Fradi – Bayer 04 Leverkusen Európa Liga nyolcaddöntőjének mérkőzése.

 

Igaz András, a Sportfive Kft. vezérigazgatója (b.), Csorba Sándor, aki 1938 óta a Fradi lelkes szurkolója (k.) és Lipcsei Péter (j.) a Ferencváros egykori labdarúgója. fotó: Bastion Group