Halkabban forog majd a város médiavilága a jövőben, hiszen megszűnik a Soproni Téma, az a hetilap, amely 2012 óta szinte minden soproni postaládában ott volt. Az impresszum adatai szerint napjainkban 27 170 példányban terjesztették a városban és környékén, így kevés olyan sajtótermék akadt a térségben, amely ekkora rendszerességgel és ilyen széles körben jutott el az olvasókhoz. Az is igaz, hogy rengeteg kritika érte ezt a lapot – jellemzően a városvezetés szócsővének titulálva azt – de persze voltak olyanok is, akiknek a szívéhez nagyon közel állT és ők szinte mindig várták a friss megjelenést. Most, tulajdonosi döntés értelmében leáll a szerkesztés, a nyomdagépek elhalkulnak, 14 év után egy korszak lezárul, megszűnik a lap nyomtatott kiadványa és online felülete is.
A lap története azonban igazából nem 2012-ben kezdődött. Elődje, a Helyi Téma egy országos kiadvány részeként működött, régiónként néhány oldalas helyi melléklettel. Sopronban is ez a modell működött, mielőtt a helyi tartalmak önálló lapként, helyi tulajdonnal Soproni Téma néven jelentek volna meg. Az alapító főszerkesztő, Horváth Ferenc vezetésével olyan újság született, amely már kifejezetten Sopron és a térség eseményeire koncentrált, de jellemezően nem véleménycikkekkel operált vagy a lakossági problémákkal, felvetésekkel foglalkozott, hanem eseménybeszámoló jelleggel amolyan krónikás volt.
A recept egyébként egyszerű és nagyszerű volt: közélet, sport és kultúra. Ez a három terület töltötte meg tulajdonképpen hétről hétre a 12 oldalas lapszámokat, amelyeket az önkormányzati cégek hirdetései egészítettek ki. A Soproni Téma nem akart több lenni annál, mint ami volt: egy helyi hetilap, amely összefoglalta az elmúlt napok történéseit, bemutatta a közösségi eseményeket, beszámolt a sporteredményekről és helyet adott a város kulturális életének és azoknak a politikai irányvonalnak amely tulajdonképpen finanszírozta a műkődését.
Bevallom, és ez soha nem is volt titok, hogy személyesen is volt némi érintettségem a lapnál, hiszen volt két olyan év, amikor felkérésre az akkor induló Sopron Média online felületének főszerkesztőjeként dolgoztam, és ebben az időszakban számos fotóm jelent meg a Soproni Témában is. Ez részben annak a szemléletnek volt köszönhető, hogy az egy „istállóhoz” tartozó médiumok kölcsönösen segítették egymást, így képeim gyakran szolgáltak illusztrációként a lap hasábjain. Az ott töltött hónapok során több olyan kollégát ismertem meg a szerkesztőségben akikkel kifejezetten jó szakmai kapcsolat alakult ki, de természetesen akadtak olyanok is, akikkel számos kérdésben egészen másként gondolkodtunk, de a kölcsönös tisztelet mindvégig megmaradt közöttünk. Talán ez is hozzátartozik egy jól működő szerkesztőség és egy egészséges szakmai közeg mindennapjaihoz, bár amikor közös megállapodással távoznom kellett a Sopron Médiától, többnyire a munkakapcsolat megszakadt mindkét főcsapású városi média munkatársaival, de azért nem mentünk át a túloldalra ha megláttuk egymást a város utcáin, csak megváltozott a szakmai viszony.
Legyünk őszinték, a nyomtatott sajtó számára nem könnyű időszakot élünk. Az online felületek térnyerése, a megváltozott politikai helyzet, az olvasási szokások és a gazdasági kihívások egyre nehezebb helyzetbe hozzák a hagyományos lapokat. A Soproni Téma megszűnése ezért nem csupán egy újság eltűnését jelenti, hanem egy újabb jelzés arra, hogy az országos-, a regionális- és a helyi nyomtatott sajtó korszaka lassan a végéhez közeledik.
Összefoglalva, lehetett ezt a lapot szeretni vagy nem szeretni, rendszeresen olvasni vagy éppen krumplipucoláshoz, esetleg ablaktisztításhoz félretenni, egy dolog azonban vitathatatlan: a Soproni Téma az elmúlt másfél évtizedben a város mindennapjainak szerves részévé vált. Beszéltek róla az emberek, voltak, akik dicsérték, mások kritizálták, de közömbösen kevesen mentek el mellette. Most egy korszak lezárul, és egy újabb fejezet végére kerül pont a soproni sajtótörténetben. Hogy egyszer visszatér-e ez, vagy egy hasonló helyi nyomtatott kiadvány más formában, más köntösben, azt ma még senki sem tudhatja. Ez már valóban a jövő zenéje.
Leczovics Zsolt
