A köztársasági elnök április 12-re tűzte ki a választást

Megvan az országgyűlési választás időpontja, hivatalosan április 12-én tartják majd a voksolást.

A Sándor-palota közleménye alapján Sulyok Tamás köztársasági elnök január 13-án, kedden aláírt határozatával kitűzte az országgyűlési képviselők 2026. évi általános választását. Úgy fogalmaztak, hogy

a szabad választások a képviseleti demokrácia alappillérét jelentik, a népszuverenitás kifejezésének kiemelkedő eseménye az országgyűlési választás, mely során minden választójoggal rendelkező magyar állampolgár szabad és felelős döntésével határozhatja meg Magyarország sorsát.

Hozzátették, hogy Sulyok Tamás köztársasági elnök alkotmányos felhatalmazásának megfelelően, a kedden aláírt határozatával kitűzte az országgyűlési képviselők 2026. évi általános választását. A magyarországi szavazás – a korábbi közjogi hagyományokat követve – az alaptörvény és a választási eljárásról szóló törvény által lehetővé tett legkorábbi időpontban, április 12-én lesz – emelték ki. Az államfő arra biztatja Magyarország állampolgárait, hogy éljenek a törvény adta lehetőségükkel és a választás jogával – áll a közleményben.

MTI