21 helyszínen, több mint 8 kilométeren újítják fel a soproni utakat

Forrás: sopron.hu

Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a 2026. június 18-i ülésén kiemelt napirendi pontként tárgyalta a városi úthálózat nagyszabású fejlesztésének folytatását. Újabb lépésben indul meg a közlekedési infrastruktúra felújítása a Leghűségesebb Városban: összesen 21 helyszínen.

A városvezetők elé terjesztett dokumentum szerint a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP Plusz) keretében megvalósuló „Városi gyűjtőutak felújítása I. ütem” elnevezésű projekt előkészítése a végfázisához ért. A beruházás volumenét jól mutatja, hogy a város egész területére kiterjedően összesen 21 helyszínt érint, amely mintegy 8,6 kilométernyi leromlott állapotú önkormányzati útszakasz teljes körű modernizációját jelenti. Nem csak új aszfaltszőnyeget ígérnek, az útpályák burkolat-rekonstrukciója mellett a tervek számos helyszínen tartalmazzák új járdák építését, a közvetlen környezet rendezését, korszerű közvilágítási hálózatok kiépítését, valamint a szükséges forgalomtechnikai korrekciók elvégzését is.

A nagyszabású beruházásra 1,89 milliárd forint összegű vissza nem térítendő európai uniós és hazai támogatást fordíthat a város, a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-vel konzorciumban. A terveket az önkormányzat elkészítette, a közbeszerzési eljárást pedig idén márciusban írták ki. Ennek eredményes lezárását követően a fizikai munkálatok várhatóan 2026 őszén kezdődnek meg, míg a teljes projekt megvalósítása várhatóan 1,5 évet vesz majd igénybe. Íme az utca lista:

  1. Somfalvi utca I. szakasz: 425,00 méter

  2. Somfalvi utca II. szakasz: 275,00 méter

  3. Somfalvi utca III. szakasz: 757,90 méter

  4. Újteleki utca: 316,00 méter

  5. Hunyadi utca: 398,25 méter

  6. Csatkai Endre utca: 423,00 méter

  7. Kismartoni sor: 263,00 méter

  8. Borsmonostori utca: 224,25 méter

  9. Erzsébet utca: 360,50 méter

  10. Kodály tér: 200,60 méter

  11. Hőflányi utca: 332,00 méter

  12. Kistómalom utca: 583,10 méter

  13. Szent Mihály utca: 271,00 méter

  14. Hársfa sor: 430,85 méter

  15. Házi Jenő utca: 74,80 méter

  16. Sport utca: 522,00 méter

  17. Manninger utca: 200,55 méter

  18. Zrínyi Miklós utca: 348,30 méter

  19. Csőszházdűlő: 109,76 méter

  20. Hubertusz utca: 193,00 méter

  21. Ipar körút: 739,16 méter

  22. Sörházdombi út: 430,80 méter

  23. Szentlélek utca: 112,55 méter

Somfalvi út / Fotó: cyberpress.hu

Az önkormányzati képviselők elé terjesztett 23 oldalas dokumentum részlete az a térkép is, melyet cikkünkhöz is felhasználtunk. A műszaki leírásokban ismertetik az utak meglévő állapotát is, ami a Somfalvi utca északnyugati elkerülő felé eső oldalán az egyik legkritikusabb. A legjelentősebb átalakuláson ez a III. szakasz megy keresztül (757,9 méter): a jelenlegi ideiglenes, kőszórásos földút helyett teljes pályaszerkezet-csere történik mechanikai stabilizációval, 16 cm-es aszfaltbeton burkolattal, 670 méter hosszon új gyalogjárdával, valamint modern közvilágítás és zárt csapadékvíz-elvezetés kiépítésével.

A projekt műszaki leírása hűen tükrözi a beavatkozások komoly szakmai mélységét, amelyek nem csupán egyszerű „kátyúzást” vagy felületi kozmetikázást jelentenek, hanem szerkezeti megújulást. A teljesség igénye nélkül néhány példa:

  • Somfalvi utca (I-II. szakaszok): Az I. szakaszon a vasúti átjáró és a Vándor Sándor utca között 425 méteren profilmarás után 45-50 mm vastagságban új AC 11 kopóréteg épül, a kapubejáróknál süllyesztett szegélyekkel és az aknafedlapok szintbehelyezésével. A II. szakaszon (275 méter) a marás és az új kopóréteg mellett a bal oldalon 1,5 méter széles új aszfaltos gyalogjárda épül, és egy új gyalogátkelőhelyet is kialakítanak

  • Újteleki utca: A 316 méteres szakaszon a meglévő aszfaltburkolatot 5 cm mélységben lemarják, majd 5 cm vastag új aszfalt kopóréteget építenek be. A kétoldali kiemelt szegélyeket lokálisan javítják, a kitört elemeket pótolják, a teljes szegélysort pedig újrafugázzák.

  • Hunyadi utca: A Béke út és a Fácán utca közötti 398,25 méteres szakaszon a túlkoros fák gyökérzete által felnyomott régi soproni betonszegélyeket teljesen elbontják és új kiemelt szegélyeket építenek. A felső szakaszon a gyeprács burkolatot felszámolják, helyette aszfaltburkolat épül, a teljes felületen pedig teherbíró SAM feszültségelnyelő kompozit aszfalterősítő rácsot helyeznek el az 5 cm-es új AC-11 kopóréteg alá.

  • Csatkai Endre utca: A Csengery utca és Újteleki utca közötti 423 méteres szakaszon szintén 5 cm-es marás után építenek be új aszfaltréteget, szintén SAM feszültségelnyelő háló alkalmazásával. Külön kiemelendő, hogy a Csengery utca és a Frankenburg utca közötti szakaszon a bal oldali járda burkolatát is teljesen kicserélik, kifejezetten új fahelyek (zöldkazetták) szakszerű kialakításával. A biztonságot 42 darab új védőkorlát kihelyezése is növeli majd.

  • Csőszházdűlő: Jelenleg mindössze körülbelül 4,5 méter széles aszfaltos útszakasz, amely mellett egyáltalán nincs kiépített gyalogjárda. A beruházás keretében a területet a szabályozási tervnek megfelelően valódi gyűjtőúttá fejlesztik: mindkét oldalon kiemelt szegélyeket építenek, a gyalogosok biztonságát egy új, 1,5 méter széles járda fogja szolgálni, a csapadékvíz elvezetését pedig szabványos földárok építésével oldják meg.

  • Hubertusz utca: A jelenleg mart aszfaltos útszakaszon – amely a Sopron – országhatár kerékpárút részeként működik – 30 km/h-s sebesség- és súlykorlátozás van érvényben, a gyalogosok pedig az úttestet használják. A fejlesztés során az utat 5 méter szélesre építik ki, az út jobb oldalán új gyalogjárda létesül, a bal oldalon pedig épített padka és szikkasztó földárok kap helyet, miközben a teljes kisfeszültségű hálózatot földkábelre cserélik.

  • Ipar körút: A Győri úti gyalogos-átkelőhelytől a Hungária Foodig tartó, 739 méteres szakaszon jelenleg nincs kiépített gyalogos infrastruktúra. A beruházással a meglévő útburkolatot 5 cm-es marás után új aszfalt kopóréteggel és SAM feszültségelnyelő ráccsal erősítik meg, a Kelta utcáig teljesen új járda épül, az útcsatlakozásban kijelölt gyalogos-átkelőhelyet alakítanak ki, valamint rendezik a terület vízelvezetését és a közvilágítást is.

Mivel a gyűjtőutak felújítása elkerülhetetlenül ideiglenes forgalomtereléssel, sávlezárásokkal és a megszokott közlekedési rend változásával jár, az önkormányzat kiemelt figyelmet fordít a lakosság tájékoztatására. Az előterjesztésben rögzítették: a kivitelezési munkálatok tényleges megkezdése előtt a közvetlenül érintett ingatlantulajdonosokat és lakókat részletesen tájékoztatni fogják a munkák pontos ütemezéséről, valamint lehetőséget biztosítanak a lakossági észrevételek egyeztetésére is.

Mindeközben várhatóan idén ősszel indul a Balfi utca teljeskörű felújítása, illetve a nyár folyamán befejeződik a Csengery utca – Mártírtok útja megújítása is. Ha ez nem lenne elég, a puskacsőben ott van a Kisvárkerület fejlesztésének terve, amelyre még szintén az előző kormányzati ciklusban nyert el támogatást a városvezetés. Útépítési dömping tavaly is volt Sopronban, ahogyan az elmúlt években folyamatosan. Csak a mögöttünk hagyott önkormányzati ciklusban mintegy 100 utca újult meg az önkormányzat útfelújítási programjának köszönhetően.

A közgyűlési anyag ide kattintva érhető el.