
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőrfőkapitánysága közölte, hogy az elmúlt 24 órában két győri és két soproni rolleres sérült meg közlekedési balesetben, közülük három személy súlyos sérülésekkel került kórházba. A balesetek megelőzése érdekében, és hogy ne törjék össze magukat az elektromos rolleresek néhány figyelmeztető tanácsot is ajánlanak.
Összefoglalták, vármegyénk útjain sajnálatos módon szinte minden napra jut egy-két rollereseket érintő baleset, amelyekben szinte kivétel nélkül sérülnek a járművek vezetői.
A rolleresek a közlekedés egyik legvédtelenebb résztvevői, ezért effajta kétkerekű használatakor a körültekintés, a józanész, és nem utolsó sorban az egymás iránti tisztelet kell, hogy megvalósuljon az utakon – emelte ki a rendőrség.
A gépkocsikra jellemző passzív biztonsági megoldások nem védik a rollerrel közlekedőket, így veszély során testük közvetlen fizikai behatásoknak van kitéve, ezért mindig használjanak megfelelő védőfelszerelést! Az élénk színű bukósisak, esetleg védőruha nemcsak könnyebben észrevehetővé teszi a roller használóját a közlekedés többi szereplője számára, de egy esetleges balesetben a súlyos sérülések kockázatát is csökkenti. A fejvédő mellett ajánlott még a térd- és könyökvédő, valamint rossz látási viszonyok mellett a láthatósági mellény viselése is.
A közlekedési balesetek elkerülése érdekében fogadják meg a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság tanácsait:
- Fontos a kiszámíthatóság! Igyekezzenek úgy használni a járművet, hogy a közlekedés többi résztvevői számára a lehető legjobban felmérhető legyen a rolleres mozgása, ezért ne fékezzenek hirtelen, ne cikázzanak, ne száguldozzanak!
- Ne feledjék el, ahogy egy autónak, motornak, úgy a rollernek is van fékútja, tehát nem lehet velük egyik pillanatról a másikra megállni!
- Ügyeljenek az útviszonyokra! Egyrészt ügyeljenek az esetleges úthibákra, egy-egy alattomosabb kátyúval szemben az elektromos roller kis kerekei például feltehetően alulmaradnak majd az ütközetben, de számolni kell az időjárási körülményekkel is!
- Rollernél is fő a biztonság! Ilyen járművek használatakor is közlekedjenek úgy, hogy ne veszélyeztessenek se másokat, sem pedig magukat!
- Alkoholos állapotban semmiképp se vegyenek részt a közlekedésben, minden esetben legyenek körültekintők, és törekedjenek a minél nagyobb biztonságra!
…hogy mindenki hazaérjen!